Meghalt Grétsy László, a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 22. 14:42
91 éves korában meghalt Grétsy László közismert magyar nyelvész, főiskolai tanár, televíziós személyiség, a nyelvművelés kiemelkedő alakja.

Grétsy László halálhírét A magyar nyelv jövője – a nyelvi változások nyomában címmel megrendezésre kerülő konferencián jelentették be hétfőn kora délután az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A jelenlévőket ledöbbentette a sokkoló hír, hiszen a szervezők szerint a köztiszteletben álló nyelvész maga is készült erre a konferenciára, azonban vasárnap álmában elhunyt.

gyertya gyász halál
Grétsy László 81 éves volt Fotó: Pexels (illusztráció)

Mindenkit sokkolt Grétsy László  halálhíre 

A bejelentés után egy perces néma csenddel adóztak az emléke előtt, azóta pedig Blankó Miklós magyar nyelvész – aki jelenlévőkkel is közölte a gyászhírt – már a Facebook-oldalán is beszámolt Grétsy László haláláról.

„Decemberben még leveleztünk, néhány napja telefonon beszéltünk. Ma, a magyar kultúra napi eseményünk előtt kaptam a hírt: elhunyt Grétsy László tanár úr, mesterem, atyai jóbarátom”

– írta, majd hozzátette:

A Teremtő rendezhette így: saját otthonában, álmában ment el, néhány héttel 92. születésnapja előtt.

Páratlan életút 

A kiváló nyelvész munkásságát számos rangos kitüntetéssel ismerték el az évtizedek során: 1976-ban a SZOT-díjat, 1982-ben a Kiváló népművelő díjat kapta meg. Legnagyobb elismerései a Magyar Örökség-díj, melyet 2007-ben és a Prima Primissima-díj, melyet 2012-ben kapott meg.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.