
Egyre kilátástalanabb a nehéz sorsú bátonyterenyei Biri Margit élete. Nem elég, hogy egy éve légcsődaganatot diagnosztizáltak nála. Egy orvosi rendelőben elcsípett mondatból kellett szembesülni vele, hogy meg fog halni. Úgy érzi, átok sújtja a családot. Most párja, Gyula is súlyos beteg lett. Hatalmas fájdalmai vannak a lábában, már fel sem tud állni. A jövő héten kell bemennie a salgótarjáni kórházba érfestésre, ahol vélhetően kiderül, hogy mi okozza az iszonyatos fájdalmait. Azonban az orvosok azt sem zárták ki, hogy a férfi végtagját amputálni kell. Közben Margit állapota is egyre rosszabb, így a szerencsétlen család élete megpecsételődni látszik. Hatan élnek egy apró házban, párjával, lányával és három unokájával.
El vagyok keseredve. Most a páromnak lenne szüksége rám, de ilyen állapotban nem tudok neki segíteni.
– mondta zokogva Margit a Borsnak, aki reménytelennek látja helyzetüket. Eddig is rossz anyagi körülmények közt éltek, hiszen ilyen súlyos betegségek mellett egyikük sem tud munkát vállalni. Már a szükséges gyógyszereket sem tudják kiváltani.
Eközben Margit állapota egyre csak romlik. A légcső-daganat okozta fájdalmai miatt már ülni sem tud, csak feküdni.
Az asszony néma félelemmel várja a következő CT vizsgálatot, ahol kiderül, hogy tovább nőtt-e a daganata. Először a betegség tünetei egy sima megfázásra utaltak, de nem akartak szűnni, így orvoshoz fordult. A vizsgálatok megállapították, hogy egy halálos betegséggel kell megküzdenie. Az orvosok már lemondtak róla, de ő harcol rendíthetetlenül és bízik a gyógyulásban, hiszen a családjának szüksége van rá. Miközben az utolsó lelete sem sok jóval kecsegteti Margitot, mert a daganat mérete egy év alatt a hétszeresére nőtt, így már 24 órás felügyeletre szorul. A hat fős családnak eddig is szűkösek voltak az anyagi keretei, de a férje betegségével még rosszabbra fordult a helyzetük. Azonban a feleség és a férj mindezek ellenére sem adja fel a küzdelmet. Kéz a kézben harcolnak az egészségükért. Továbbra is az a legfontosabb számukra, hogy segíteni tudják a gyermeküket, és az unokáikat, akik velük egy háztartásban élnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.