Dráma

Drámába fulladt a szülinapi buli Nógrád vármegyében, egy férfi élet-halál közé került

B.

Létrehozva: 2024.01.17.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy huszonéves bátonyterenyei testvérpár ellen, akik egy születésnapi rendezvényen úgy megvertek egy 39 éves csécsei férfit, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Balassagyarmati Törvényszéknek benyújtott vádirat szerint 2021 júliusában egy bátonyterenyei presszóban tartott zártkörű születésnapi rendezvényen 23 óra körül már sokan leittasodtak. A sértett ittasan több személlyel is összeszólalkozott, ezért egy szintén ittas szervező felszólította, hogy „viselkedjen rendesen, vagy menjen haza”. A sértett ennek nem tett eleget, mire a szervező ököllel arcon ütötte.

Az ütéstől kissé kijózanodó sértett az ekkorra köréjük gyűlt, ittas és feldühödött rokonoktól megijedt, ezért menekülésképp leugrott a presszó két és fél méter magasan lévő teraszáról. Utána ugrott az egyik ittas vádlott is, aki azonnal fejen rúgta a még a földön fekvő menekülőt, ekkor ért oda a másik vádlott is, aki ugyancsak többször megrúgta a férfit, akit végül az élettársa kísért haza.

Nemsokkal később azonban a megvert férfi visszaindult a rendezvényre, amit az őt korábban bántalmazó testvérpár észlelt, a presszóval szemben lévő buszmegállóban körbeállták, ököllel megütötték és többször megrúgták, ezen bántalmazás során a sértett életveszélyes koponyacsonttörést és keményburok alatti vérzést szenvedett. 

Az elkövetéskor a férfiak ittasak voltak. Az önhibából eredő ittasság nem menti az elkövetőt, hiszen az alkohol hatása közismert, ezért aki szeszes italt fogyaszt, számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, így tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik, sőt, az ittas elkövetés súlyosító körülménynek számít.

Az ügyben a Nógrád Vármegyei Főügyészség a testvérpár ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette, míg a szervező ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat. Amennyiben a büntetlen előéletű testvérpár az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését, a főügyészség vádirata szerint 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra számíthat. A büntetett előéletű, a bűncselekményt a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt elkövető, a rendezvényt szervező férfivel szemben az ügyészség a bűnössége beismerése esetére 1 év börtönbüntetés és 2 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. A vádlottak a bűnösségük esetén a felmerült bűnügyi költséget is kötelesek megfizetni.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018711
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018711
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?