"Úgy néznek rám, mint egy leprásra" - bőrbetegsége miatt sokat bántották Zsófit

bőrbeteg
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 27. 06:00
Bár a bőrbeteg Zsófi álmai szertefoszlottak és nap mint nap iszonyú kínokat áll ki, nem adja fel. A fiatal lány bőrbetegségéről és az ezzel járó gyermekkori kirekesztettségről vall.

Zsófi egy igen erős fiatal nő, aki azt mondja, nem szerepel a szótárában a feladás szó. A 29 éves Zsófit élete során rengeteg bántás érte, ugyanis olyan genetikai betegséggel született, amelynek külső jelei vannak.

Zsófi az alkotásban talált önmagára. Fotó: olvasói

 — kezd bele történetébe Zsófi, akin elsőként csak kávészínű foltok jelentek meg, ám ez a betegség ennél jóval szembetűnőbb jegyeket is okoz.

 — idézi fel a fiatal nő, aki a betegség enyhébb típusát örökölte, ám így is igen alattomos, ugyanis a csomókon kívül akár daganatos megbetegedést is tud okozni.

Zsófi keze megfájdul az alkotás során, de nem adja föl. Fotó: olvasói

 — meséli a fiatal nő, akinek a főzés, a takarítás jóval több időt vesz igénybe mint másoknak, hiszen néhány perc alatt annyira megfájdul a keze, hogy pihentetnie kell. Zsófi egyik álma is szertefoszlott a betegsége miatt, ugyanis nem végezhette el az irodai asszisztens képzést, mert képtelen gyorsan gépelni a számítógépen.

 — meséli büszkén Zsófi, akinek nagy álma, hogy a tehetség másként tagjaival, vagyis a legjobb barátaival saját üzletet nyithasson. A fiatal nő szerencsésnek vallja magát, hiszen szerető család és barátok veszik körül, ám még a mai napig érik atrocitások.

Zsófi hálás a családért és a barátokért. Fotó: olvasói

 — idézi fel Zsófi, aki betegsége miatt nagyjából egy évtizede elveszítette hallását az egyik fülére, így hallókészüléket használ.

 — sorolja a fiatal nő az őt ért atrocitásokat. Zsófi betegsége sajnos gyógyíthatatlan, ám gyógyszeres kezeléssel lassítható a betegség terjedése.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.