
Mint arról lapunk már többször is beszámolt, a nemzeti parkok többször is leszögezték, hogy tavaly október óta a barnamedvék bizony visszaköltöztek Magyarországra. Egyik példányuk már át is telelt nálunk, a Bükkben élő Mihály mackó pedig azóta nevet is kapott, ahogyan "kollégája", a szintén nálunk élő Gellért medve is.
Az állatokról már videók is készültek, és mára már három megyében és több tucat településen is megjelentek, az észlelések ugyan szakaszosak, de folyamatosak. A szakemberek azt is elmondták, hogy itt az ideje annak, hogy hozzászokjunk, hogy a nagyragadozók visszatértek az országba, a WWF pedig hangsúlyozta: visszatértük jót jelent.
– A nagyragadozók, így a medve jelenléte alapvetően jót jelent, mindannyiunk közös érdeke, hogy elkerüljük a közvetlen találkozásokat, és néhány apró praktikával minimalizáljuk a konfliktusokat az együttélés érdekében – közölték.
Úgy tűnik azonban, hogy az utóbbi időben Nógrád vármegyében szaporodtak meg a medveészlelések.
A Nool szerint kirándulók, túrázók és gombászok tucatja örökített meg a közelmúltban medvenyomokat. Legutóbb Litkéről érkezett egy fotó a hatalmas medvemancsról:
– A ma reggel készült fénykép alapján a litkei erdőtömbünkben esetleg medve tartózkodhat. Felhívjuk a környékbeli erdőkben látogatást tervezők figyelmét a nagyragadozó esetleges jelenléte okozta veszélyre! – írta ki az Ipoly Erdő Zrt. Egy férfi hozzáfűzte a poszthoz: ő maga is medvenyomokra bukkant egy nappal korábban, méghozzá Mihálygergén, a víztározónál, ami alig négy kilométerre van Litkétől.
Információink szerint azonban a mackó nem mutatja magát, ugyanis az észlelések rendszerint lábnyomokról szólnak. A hatalmas ragadozót leginkább csak vadkamerák felvételeiről látni.
Az Aggteleki Nemzeti Park ITT, míg a WWF ITT tett közzé egy részletes illemtant és útmutatót arra az esetre, ha medvét észlelnék, vagy ha összefutnánk egy példánnyal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.