Váratlan fordulatot vesz az időjárás: végre újra van minek örülni

zápor
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 15. 06:30
Ez ugyan csak rész siker, de nagyon fontos lépcsőfok az elkövetkezendő napok miatt. Mutatjuk miről van szó.

Az elmúlt napokban hazánk időjárása vegyesen alakult, a hőmérsékleti értékek emelkedtek, ugyanakkor az esernyőre még mindig szükség volt napközben.

Továbbra is szükség lesz az esernyőkre Fotó: KISS ANNAMARIE /  Dunaújvárosi Hírlap

Szerdára azonban változás áll be időjárásunkban, ugyanis a tartós eső reggelre elvonul. Ugyanakkor napközben felhőátvonulások lesznek futó záporokkal. Nagy területen lesz erős, olykor viharos az északnyugati szél. 11-16 fok valószínű - írja a Köpönyeg az előrejelzésében.

Így alakul a következő napok időjárása

Csütörtök

Változóan felhős időre számíthatunk, csak elszórtan fordul elő záporeső. Eleinte még erős lehet az északnyugati szél. 10-15 fok lesz.

Péntek

Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor. Néhol beágyazott zivatar is lehet. Délutántól viharossá fokozódhata szél. 6-11 fok közé hűl a levegő.

Szombat

Felhőátvonulások lesznek erős széllel, elszórt záporokkal, a hegyekben hózáporokkal. 9-10 fokra van kilátás.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.