Nem zárul jól a hétvége: 10 vármegyére is riasztást adtak ki

zivatar
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 22. 06:30
A következő napokba sem várható javulás. Mutatjuk, milyen idő vár ránk az elkövetkezendő napokban.

Az elmúlt napok időjárása jól megbolygatta az életünket. Az egyik nap még esőkabát kellett, a másik nap már vettünk le magunkról minden melegebb ruhaneműt. Most azonban az előbbihez kell visszatérnünk.

Több vármegyére is lecsap a zivatar / Illusztráció / Fotó: Turbéky Eszter

Vasárnap sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Napközben aztán délnyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Délután már csak elszórtan fordul elő zápor. Eleinte élénk lesz az északnyugati szél. 17 és 23 fok között alakul a maximum hőmérséklet – írja előrejelzésében a Köpönyeg, mely a következő napok várható időjárásáról is ír. Lássuk!

Folytatódik a változó időjárás

Hétfő, október 23.

Változóan réteg-, majd fátyolfelhős időre számíthatunk. Nem lesz csapadék. A szél gyenge marad. 19 fok körüli csúcsértékre számíthatunk.

Kedd

Rétegfelhős időre van kilátás, de lesznek napos tájak is, ugyanakkor nyugaton kisebb esőre lehet számítani, ráadásul a délnyugati szél megerősödik. 20-21 fokos maximum hőmérséklet valószínű.

Szerda

Az erősen felhős égből többfelé alakul ki eső, zápor. A nyugati, illetve az északnyugati szél megerősödik. Elég széles skálán mozog majd a legmagasabb hőmérséklet: 15-22 fok valószínű.

Citromsárga figyelmeztetés érvényben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki 10 vármegyére a várható heves zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Mutatjuk térképen az érintett területeket:

Fotó: Fotó: met.hu / Országos Meteorológiai Szolgálat

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.