Idén utoljára élvezhetjük a nyárias meleget, utána jön az ítéletidő

időjárás előrejelzés
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 14. 06:30
A mostani hétvége vízválasztó lesz az időjárás terén.

Élvezzétek ki a szombati magas hőmérsékletet, mert másnap az eddigi legintenzívebb lehűlésben lesz részünk. Vasárnaptól ugyanis több, mint 10 Celsius fokkal kevesebbet fog mutatni a hőmérő, mint a hét eddigi napjain. Szombaton azonban még egy utolsó felhős, de napos időjárással elbúcsúzik tőlünk az indián nyár. Napközben bár megerősödik a dél-nyugati, és az észak-nyugati szél is, nem lesz hűvös egyáltalán. Délután akár 25 Celsius fokig is felkúszhat a hőmérőnk higanyszára.

ősz, fa
Szombaton még meleg és szép időnk lesz, vasárnaptól elromlik az időjárás /Fotó: @Pexels

Vasárnap erősen felhős, és borult lesz az ég, szinte előrevetítve, hogy mi várható napközben. Északon ugyanis szórványosan megjelennek az esőfelhők, de máshol is leszakadhat az ég napközben. Reggel még "csak" 15 Celsius fokig hűl le az idő, de délutánra már nem lesz több 10 foknál sem. Markáns lehűlés érkezik, erős széllel karöltve - számolt be róla a Köpönyeg.hu. Innentől az október már nem tartogat számunkra kellemes, meleg napokat, a hét elején is maximum 14 Celsius fok várható csak.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.