Nem mindennapi esemény történt Beregszászon. Egy 11 éves kisfiú iskola után éppen a buszra várt, hogy hazamenjen amikor egy idős nő és annak lánya megtámadta őt. Elmondások szerint a nőnek semmi oka nem volt arra, hogy nekiessen a gyereknek. Szerencsére többen is a kisfiú segítségére siettek. A kisfiú családja feljelentést is tett a rendőrségen.
A 11 éves gyerek bátyja felháborodva osztotta meg a történteket a közösségi oldalakon, hogy tudassa az emberekkel, hogy már a kisgyerekek sincsenek biztonságban a kárpátaljai városban.
A 11 éves öcsémet megtámadták Beregszászban. Öcsém és a barátja a buszmegállóban álltak és a buszt várták teljesen kulturáltan, amikor a 80 év körüli asszony és annak 40 év körüli lánya megközelítette őket. A nő lánya odament és levette a táskát az öcsémről, majd eldobta azt, az öregasszony pedig elkezdte ütni a fejét.
– számolt be a történtekről a Facebookon az áldozat testvére.
Elmondása szerint azért is érthetetlen számukra ez az egész, mivel semmilyen provokálás nem történt.
– Hála Istennek jól vannak, vannak még jó emberek és voltak ismerősök akik közbe léptek. Sajnos nem ismerjük a támadókat, viszont édesanyám már megtette a kellő intézkedéseket – utalt a feljelentésre a bejegyzés írója.
A kommentelőket is felháborította a történet, elmondásuk szerint ugyanis a városban egyre több a bűnözés.
"Ez szörnyű, úgy néz ki már sehol sem biztonságos! Arról nem is beszélve, hogy mennyire undorító, amit ezek a "nők" tettek. Mit szólnának vajon ahhoz, ha az ő gyerekükkel vagy unokájukkal történne ilyesmi? Felháborító!" – fejtette ki őszinte véleményét egy kommentelő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.