Pesterzsébeti tragédia

Belehalhat a megtört sofőr a fájdalomba - ezt javasolja a szakértő a Ricsi halálát okozó kamionosnak

Létrehozva: 2023.10.15.

Élete végéig cipelnie kell a terhet a pesterzsébeti iskolai tragédiát okozó konténerszállító teherautó sofőrjének. Szakszerű segítség nélkül könnyen lehet, hogy maga ellen fordul, és biztosra vehető, hogy rémálmok gyötrik. Csehák Hajnalka pszichológus szerint fontos, hogy a férfi képes legyen önmagának megbocsátani.

Forrnak az indulatok a pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskola kilencéves tanulója balesete miatt. Mint arról a Bors beszámolt, a tanintézményben hulladékgyűjtést szerveztek. Kedden reggel éppen a gyerekek érkezésnek idejére időzítették a papír elszállítását. A konténerszállító teherautó sofőrje elvétette a manővert, és véletlenül kidöntötte a kerítést tartott betontömböt. Az építményelem Ricsikére dőlt, a kisfiú pedig azonnal meghalt. A sofőr azonnal kiszállt a járműből, de segíteni már nem tudott. Kérdés, milyen élet vár a történtek után a férfire. Csehák Hajnalka pszichológus biztosra veszi, hogy a poklok poklát éli meg.

Pesterzsébet, iskolai tragédia, betonfal
Ez a betontömb okozta a tragédiát. Fotó: MG

A sofőrre rendkívül nehéz hónapok, évek várnak. A tapasztalataim szerint, egy ilyen traumát szakszerű segítség nélkül, nem is lehet feldolgozni.

 A férfinak mégis muszáj együtt élnie a tudattal, hogy figyelmetlenségből, viszont minden rossz szándék nélkül egy kilencéves kisfiú halálát okozta. A gyermek elvesztése a szülők, és a férfi szemszögéből nézve is egy szörnyű tragédia – mondta a Borsnak a szakértő.

Pesterzsébet, iskolai tragédia, búcsúztató
Mécsesek az iskola előtt  Fotó: Bors

Azt megállapítani, hogy a sofőr hibázott-e, akkor is a szakértők feladata megállapítani, ha a válasz egyértelműnek tűnik. Az eljárás hosszú időt vesz igénybe, a férfinek pedig annak legvégéig, vagyis az ítélethirdetésig a gyász mellett a bizonytalanságot is el kell viselnie. Nem tudhatja, mennyi időt kell majd rácsok mögött töltenie.

- Fontosnak tartom, hogy a sofőr megpróbálja felvenni a kapcsolatot a kisfiú szüleivel, hogy bocsánatot kérjen. A legjobb, ha ezt személyesen teszi, akár kísérővel. 

A család fogadókészségén múlik, hogy ajánlott-e a gyermek temetésére koszorút küldenie. A férfinak ki kell fejeznie, hogy sajnálja a történteket,

Ricsike halála számára is tragédia, de vállalja a következményeket – szögezte le Csehák Hajnalka.

Pesterzsébet, iskolai tragédia, betonfal
A sofőrnek is fel kell dolgoznia a tragédiát.  Fotó: MG

A sofőrnek tovább kell élnie. Más esetekből kiindulva általánosságban kimondható, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy végül maga ellen fordul, de remélhetőleg ez a tragédia nem folytatódik abban, hogy még egy emberélet odaveszik

 jelentette ki a pszichológus.

Csehák Hajnalka szerint kiemelten fontos, hogy a férfi képes legyen megbocsátani önmagának, illetve levonni a tanulságokat a szerencsétlen balesetből. Erre külön krízisterápiák léteznek.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991712
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991712
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991712
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika