Vasutas

Úgy lerészegedett munka közben egy vasutas, hogy leállt miatta a forgalom Zala vármegyében

Létrehozva: 2023.09.28.

Tavaly karácsonykor részegedett le szolgálat közben az 50 éves férfi, aki ellen most vádat emeltek.

Jánky Judit tájékoztatása szerint az 50 éves férfi (aki csaknem 30 éve dolgozik a vasúttársaságnál) tavaly karácsonykor, kora este lépett szolgálatba forgalmi szolgálattevőként a Pacsához közeli vasútállomáson. A vasutas feladata volt a hozzá tartozó szakaszon közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása a környező vasútállomások között. A munkavégzés során kezelnie kellett a biztosítóberendezést, vagyis a vasúti jelzőket, amellyel engedélyezni lehet a vonatoknak az érkezést és persze az indulást – adta hírül az MTI.

vonat
Kellemetlen helyzetet okozott az ittas vasutas / Illusztráció / Fotó: Huszár Márk

A vádlott férfi már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett, a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra "szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került". Emiatt sajnos a menetrend szerint Szombathely és Pécs között közlekedő két személyvonatot nem tudta fogadni, a biztosítóberendezésen nem állított be számukra szabad jelzést, nem adott engedélyt a szerelvények továbbhaladására – megállt a forgalom.

Komoly kellemetlenségbe torkollott az italozás

A várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta, ezért a vasutas munkatársai értesítették a rendőrséget. A járőrök az erősen ittas, alvó férfit az állomás forgalmi irodájában találták meg, a rendőri intézkedés közben is újra elaludt. A vádlottat váltó forgalmista csak mintegy másfél órás késéssel tudta elindítani a várakozó személyvonatokat – valószínűleg egyáltalán nem örültek ennek az utasok sem.

A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő vasutast a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek