Betegség

Orvosai átnéztek a fiatal nő panaszain, tragédia lett a vége

LA

Létrehozva: 2023.09.12.

Drogosnak bélyegezték, és ezzel le is tudták a diagnózist. Hatalmasat tévedtek...

Könnyen lehet, hogy az orvosok hibájából vesztette életét egy nő, miután a dokik több dologban is tévedtek vele kapcsolatban. Egész konkrétan drogosnak nézték, miközben haldoklott. Egy vizsgálat során derült ki, hogy a 31 éves, brit Kirsty Hendry állapotát tévesen hozták összefüggésbe illegális kábítószer-használattal, és hogy számos szabályt nem tartottak be, miután kórházba került.

gyász, gyertya
A nő mindössze 31 évet élt  Fotó: Pexels

A fiatal nő családja teljesen összetört, miután Kirsty elhunyt. A Mirror szerint fejfájásra panaszkodott, ám az orvosok elutasították a panaszait, mivel droghasználatra fogták az egészet. Utólag kiderült, hogy Kirsty-nél agyi aneurizma jelentkezett, ami a verőereken kialakuló tágulat, az agyat körülvevő területeken pedig vérzés alakult ki. A radiológus rosszul értelmezte a CT-vizsgálat eredményét, valamint az agyvérzésre utaló jeleket. A kórház azzal védekezik, hogy a betegség kimenetele nem változott volna ennek tudatában sem, azaz nem tudták volna megmenteni az életét.

Csak bámult ránk. Olyan volt, mintha égett volna a villany, de senki sem volt otthon. Nem tudta, mit csinál. Nem tudott kommunikálni senkivel

– emlékezett vissza Angela Hendry, a nő édesanyja arra az időre, amikor lánya kórházban feküdt. A család a történtek óta teljesen összetört.

Kirsty fejfájásai március 28-án kezdődtek. Április 3-án került kórházba, ekkor már nagyon rosszul érezte magát, egy héttel később, április 11-én pedig életét vesztette. Állapota pillanatok alatt romlott le. Szerettei meg vannak róla győződve, hogy az orvosok hatalmasat hibáztak, attól a pillanattól kezdve, hogy a lányt bevitték – pontosabban nem vitték be – a kórházba. A mentők ugyanis közölték, hogy van annyira jól, hogy saját maga menjen be, így Kirsty kénytelen volt taxival eljutni a kórházig. Mire odaért, már olyan rossz állapotban volt, hogy lábra se tudott állni, és ugyan elvégeztek rajta egy CT-vizsgálatot, az agyvérzés jeleit akkor nem fedezték fel. Mivel kannabisz-fogyasztó volt és mentális betegségei is voltak, az összes tünetét ennek tudták be. Utólag, a vizsgálatok során a szakértők elismerték: a kórház előítéletei és a fiatal nő sietős, nem alapos kivizsgálása egyaránt megnehezítette a család ottlétét, ugyanakkor egyértelműen nem mondták ki az orvosok felelősségét.

https://cdn.borsonline.hu/2023/07/LtszcwVBq8mK6ekeWKSo94-mM688pXunkwR8LdmrzRQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlODc5MTFiYjhhOTRlYTU4OTBjOGM3NDQ3ZGM5N2I5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Egész életemben egy csövön keresztül fognak táplálni" – végzetes hibát követtek el a kétgyermekes édesanya műtétje alatt

Kontár orvosok tették tönkre a nő életét.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25585_resized.jpg?avcount=1709514610
origo.hu

Kulcsár Edina botrányai - magyar sztárok, akik megdöbbentően gyorsan túlléptek a váláson

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17009782_auto_resized.jpg
life.hu

Zöld dzsungel, buja kert: így fest Palvin Barbi és férje álomotthona Hollywoodban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17005153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy nagy bank jelentősen megemeli a bankszámlavezetéshez és a bankkártyákhoz kapcsolódó díjakat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17012275_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kínos bakit szúrtak ki Kiszel Tünde márciusi naptárképén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17007046_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennyi volt: kivonul Budapestről a népszerű szolgáltatás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25586_resized.jpg?avcount=1709514610
origo.hu

Bugyiban fotózták Stana Alexandrát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16966581_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A berendezés szelidítette meg ezt az újépítésű pasaréti házat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25520_resized.jpg?avcount=1709514610
origo.hu

Így csökkentsük felére a kert költségeit ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006605_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási változás lépett életbe mától az Aldiban, ez mindenkit érint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17008049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25449_resized.jpg?avcount=1709514610
vg.hu

Hírlevelünk megkönnyíti a befektetői döntéshozatalt, gyorsjelentést nyújt az amerikai, európai és kínai piacokról

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5EtJStsX_04yJ5_uh91sKzeV64S_W_i41el6RXFKg_E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3N2Q0NTI1Mzk4NjRiY2Y5ZjViYmNjZmE5MWU0Njhi.jpg
Aktuális

Súlyos robbanás a budapesti család otthonában - "Nem kívánom senkinek"

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/6zAoRwHAK1fpBD1VsvjM1GAQl5DtOQH0tCaspl6752k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlNmFiMGM1NTUwZTQyZTk5NGZlM2U1YjhiOWUyY2Qw.jpg
Kóma

Könnybe lábadt Krisztina szeme – Talpra állt a másfél évig éber kómában fekvő ralis, Szilágyi Ricsi