Napi cuki

A rendőröknek is leesett az álla: megtalálták az eltűnt kétéves kislányt

H.A.

Létrehozva: 2023.09.22.

Nagy erőkkel keresték az elveszett kislányt: nagyon meglepődtek, amikor rátaláltak.

Hatalmas riadalmat keltett egy kétéves, michigani kislány, Thea Chase, amikor a héten a család két kutyájának társaságában elhagyta az otthonát, és nekivágott az erdőnek.

kislány, erdő
Képünk illusztráció. Fotó: Unsplash.com

A kislány szülei halálra rémültek, amikor észrevették, hogy Theának nyoma veszett: a család néhány másik tagjával együtt átfésülte az udvart, majd a környéket is, a nevét kiabálták, de mindhiába. Az anya, Brooke Chase elmondta, hogy az erdő nagyon mély és sűrű, ráadásul egy mocsár is van arrafelé, így rettenetesen tartottak attól, hogy valami baj éri az elveszett kislányt. Miután már negyedórája hiábavalóan keresték, értesítették a hatóságot. A rendőrök drónok és rendőrkutyák segítségével indítottak kutatást Thea után, mialatt helyi és a szomszédos település lakosai is a beszálltak a keresésbe. Végül éjfél körül sikerült rábukkani az eltűnt kislányra, körülbelül 4,8 kilométerre az otthonától: a már alvó csöppség az egyik kutyát használta párnának, mialatt a másik kutya őt védve lefeküdt melléje.

 

Ez egy igazán figyelemre méltó történet!

- jelentette ki az incidenst követően Mark Giannunzio rendőrhadnagy, miután leírta, hogy és milyen körülmények közt bukkantak rá a kislányra. Thea a kutyás kalandját követően orvosi vizsgálaton esett át, de szerencsére nem esett semmi baja - írta meg a New York Post.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747429_auto_resized.jpg
origo.hu

Szakítottak a TV2 műsorának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748419_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Macron elnök fogadja Orbán Viktor kormányfőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747188_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb sztárpár kapcsolata ért véget: "A miérteket megőrizzük magunknak"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747033_auto_resized.jpg
vg.hu

Orosz nagykövet: Biden elvesztette a kapcsolatát a valósággal, Oroszország megtámadásáról fantáziál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22684_resized.jpg?avcount=1701953413
origo.hu

Tóth Gabira cserélik Tóth Andit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16744645_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Skót-felföld ködös-rögös vidékén halad a világ egyik legszebb vasútvonala

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701953413
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701953413
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701953413
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/GuHHRs7uXJCq0tdFE2XTqArPZmqr7lBJlPiTS6FOZNw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYzgxNGIyYjIzYzRjODc5YmU5ZWVmOTYxOWRjZGU5.jpg
Értékpapír

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MU4nTVZir5gpe8wp88kC-d_uccdYsLVSn7tV3dy2_pU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiZDA4ZDRlZGRlZTRlOTFiODk0YjAyYTJlNWQ5MGZk.jpg
Adócsalás

40 rendbeli adócsalással gyanúsítják a magyar Amnesty-főnök testvérét