Videó

Megmutatta az időutazó, mit operáltak ki belőle: te hiszel neki?

G.X

Létrehozva: 2023.09.06.

Egészen döbbenetes bizonyítékot mutatott be egy férfi, aki azt állítja: a jövőből jött. Ez mindent megváltoztat – már ha igazat mond. Azonban ott van az a HA, amit vastagabban kell szedni, mint bármi mást: története ugyanis igencsak gyenge lábakon áll.

Van, aki számára az időutazás témája nem több, mint sci-fi, míg más úgy gondolja: koránt sem lehetetlen, hogy egyszer elérjük a technikai fejlettség azon szintjét, hogy lehetségessé váljon. Már most tele a net olyan fotókkal, amik az időutazást hivatottak bizonyítani (inkább kevesebb, mint több sikerrel), a TikTokon pedig lassan Dunát lehet rekeszteni a jövőből jött jósokkal, akik rendszerint rendkívül sötét eljövendő napokról mesélnek. Nos, most egy férfi azt állítja: nem csak hogy a közeljövőből, jelesül 2030-ból ékezett hozzánk, de minderre bizonyítékkal is tud szolgálni egy különleges chip képében.

időutazó 2030-ból, ApexTV TikTok videógrab
A férfi állítja: a jövőből jött, és erre bizonyítéka is van Fotó: TikTok

A meg nem nevezett illető arról beszélt: 2027-ben egy nagy technológiai forradalom változtatja meg a világot. Ennek egyik elemeként egy chipet ültetnek az emberekbe, ami eredetileg az egészségük feljavítására szolgál, később azonban rájönnek, hogy több potenciál is van benne. Kifejlesztenek például egy repülésszimulátor játékot, ami a chippel együtt működik, minden más eszköz nélkül: az ember csak leül és becsukja a szemét, és máris a szimulációban találja magát. A baj csak az: egy idő után senki nem akarja elhagyni azt. A magát időutazónak valló férfi állítja: neki végül elege lett, és egy magánklinikán eltávolíttatta a chipet.

időutazó 2030-ból, ApexTV TikTok videógrab
Ez lenne a szuperchip? Fotó: TikTok

Meg is mutatta a különleges, jövőből jött szerkezetet. Az persze más kérdés, hogy mennyire hihetünk neki: ezt kedves olvasóinkra bízzuk. Mindenesetre mutatjuk mozgóképen is a "leleplezést":

@apextvofficial Is this a real piece of technology from 2030? And is this man a real #timetraveler ? #timetravel #timetravelers #future ♬ original sound - ApexTV

 

https://cdn.borsonline.hu/2023/08/9kR8Sm1FfjPMeQnXKASvcKyphIOzkTakMS5dazwvZqw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2ZGQ0NjBjNTY2ODQ2Y2JiOTcwNDNhYmM4NjE1Njc2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szeptemberben végre kiderül, mi van a halál után, ennek sokan nem fognak örülni – állítja az időutazó

Szeptemberben nagy fordulatot vesz az életünk.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757769_auto_resized.jpg
origo.hu

Megjött a hókotrós segíteni, úgy rendet rakott, hogy kő kövön nem maradt utána

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22794_resized.jpg?avcount=1702212613
origo.hu

Zavaros fordulat: mi van megint Tóth Andi és Marics Peti között?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755600_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött a hír, döntöttek a magyar olimpiai bajnokokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757133_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nagy Feró miatt indult vérgőzös gyűlöletcunami Orbán Viktor ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756198_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756770_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gulácsi lipcsei riválisa megint hibázott, most a Dortmund ellen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22795_resized.jpg?avcount=1702212613
origo.hu

Felháborító mivel árasztaná el Magyarországot Brüsszel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757150_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702212613
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757264_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény szavakkal beszélt Blága Tünde a Miss Universe világversenyről: "Örülök, hogy végre vége"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702212613
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/H3rKfWi40nI5TdG2wqVHKy-Zq4DupFDn-gYJyO378L4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkMjZlNzVhMzI5MjQ4YWM5YzAwYTc4ZGE3NGYzZjk2.jpg
Találkozás

Zelenszkij fogta magát és Orbán Viktor után utazott

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/t5e0_fNn82RZRCQzj458bBCGhTLrfs2VueTzlOGwr-c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwYjBlMTgwN2ViNzRiZGE4MjBiMTM1MzUwNmZhODQ2.jpg
Ukrajna

Dömötör Csaba: hetvenezer milliárdos kérdés Ukrajna EU-csatlakozása