Videó

Szeptemberben végre kiderül, mi van a halál után, ennek sokan nem fognak örülni – állítja az időutazó

G.X

Létrehozva: 2023.08.17.

Szeptemberben nagy fordulatot vesz az életünk, ősztől kezdve egész máshogy állunk majd a körülöttünk lévő világhoz – már ha valami is igaz abból a jóslatból, amit egy magát időutazónak beállító illető tett közzé.

Igencsak meredek szeptember vár ránk, már ha igaz az, amit egy TikTok-tartalomgyártó állít. Igaz, jóslatát "némiképp" gyengíti, hogy időutazónak állítja be magát, és arról beszél posztjaiban, hogy a jövőből jött, ezért tudja, milyen események következnek. Nos, kétes hitelességű beszámolója szerint szeptember durva változásokat hoz: 20 embernek ugyanis lehetősége lesz bepillantást nyernie abba, hogy mi is történik velünk a halálunk után – és természetesen utána be tudnak számolni minderről a világnak. Elmondásuk szerint csupán az emberek 5 százalékára vár boldogság a halál után, így a többség mindent megtesz azért, hogy a lehető legtovább éljen.

időutazó, időutazás
Mindenki hosszú életre vágyik, de szeptembertől még hosszabbra!

Persze nem ez lesz a szeptember egyetlen jelentős eseménye. Várható még (rögtön a hónap elején, 4-én) egy hatalmas hurrikán, ami letarolja az Egyesült Államok keleti partvidékét, később pedig egy láthatatlan falat húznak fel az idegenek Mexikó és Guatemala köré. Később pedig rejtélyes körülmények közt eltűnik egy utasszállító gép az Atlanti-óceán felett, ami majd 2029-ben kerül elő.

És igen, még mindig szeptemberről beszélünk... Mi szóltunk előre, hogy sűrű hónap lesz! Persze azért senki se lepődjön meg, ha netán nem valósul meg minden a jóslat által beígért események közül... ;)

https://cdn.borsonline.hu/2023/08/AcWSfTuIVCtDoBm05lc7dHe4RTCiKoyoBZCOnVxj82s/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjYjBjYjA2YjAzYjRkZDBhNzI0YzJjNGQ0OTg3MzQ5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Félelmetes dologról beszélt az időutazó, ez mindent megváltoztat

Kivételesen nem a jövőről, hanem a jelenről fedett fel egy titkot.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758053_auto_resized.jpg
origo.hu

Fejszével agyonvertek egy nyugdíjast Mohácson, majd a kútba dobták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22794_resized.jpg?avcount=1702213224
origo.hu

Zavaros fordulat: mi van megint Tóth Andi és Marics Peti között?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757653_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ünnepi francia bundás kenyér, a legfinomabb karácsonyi reggeli, amit csak készíthetsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755706_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál is alig hitt a szemének, a Hertha ollózós gólját látni kell + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Stana Alexandra megszólalt a szakításáról szóló pletykák után: elárulta, milyen a kapcsolatuk most Marics Petivel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756679_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Most már biztos: a Liverpool a Premier League új éllovasa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22795_resized.jpg?avcount=1702213224
origo.hu

Felháborító mivel árasztaná el Magyarországot Brüsszel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz tökéletes a bejgli: a nagyi titkos hozzávalója kell hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal halálát okozta Norbert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702213224
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757569_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Halálos rendőrbaleset történt, ketten is életüket vesztették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702213224
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/H3rKfWi40nI5TdG2wqVHKy-Zq4DupFDn-gYJyO378L4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkMjZlNzVhMzI5MjQ4YWM5YzAwYTc4ZGE3NGYzZjk2.jpg
Találkozás

Zelenszkij fogta magát és Orbán Viktor után utazott

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/t5e0_fNn82RZRCQzj458bBCGhTLrfs2VueTzlOGwr-c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwYjBlMTgwN2ViNzRiZGE4MjBiMTM1MzUwNmZhODQ2.jpg
Ukrajna

Dömötör Csaba: hetvenezer milliárdos kérdés Ukrajna EU-csatlakozása