Hagyta meghalni földön fekvő fiát egy anya Baranya vármegyében

bírósági határozat
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 23. 05:30
Látta, hogy nagy a baj, mégse hívott segítséget.
H.A.

Döntött a bíróság annak a Baranya megyei idős nőnek az ügyében, aki még 2021. novemberében nem hívta ki a mentőket, helyette hagyta meghalni a földön fekvő fiát.

bíróság, tárgyalás
Képünk illusztráció. Fotó: Unsplash.com

Az ügyészség honlapján megírta, hogy az áldozat 76 éves, alkoholista, megromlott egészségi állapotú férfi volt, aki édesanyjával egy romos családi házban élt egy Baranya vármegyei településen. A sértett minden orvosi kezelést elutasított, anyját pedig arra kötelezte, hogy rendszeresen vigyen haza alkoholt.

2021. november 18-án délelőtt az áldozat leesett a heverőről a földre, ahonnan gyenge fizikuma és ittassága miatt nem tudott egyedül felállni. Az anyja segítségért fordult az egyik szomszédjukhoz, aki elfoglaltságra hivatkozva átirányította egy másik szomszédhoz. A nő azonban ezt követően már nem tett semmit, nem hívta ki a mentőket sem, és utóbb a szomszéd kérdésére sem tett említést a fia állapotáról. A sértett két teljes napig feküdt a fűtetlen szoba padlóján, míg végül életét vesztette. 

2022. decemberében az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében bűnösnek mondta ki az idős asszonyt, ami miatt 6 hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Ez ellen az ítélet ellen az ügyész fellebbezett: a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozta, hogy a bűncselekményt szándékos emberölésre változtassák meg. A Pécsi Ítélőtábla nemrégiben jelentette be, hogy a vádlott bűnösségét szándékos emberölés bűntettében állapította meg, míg az elsőfokon kiszabott, 6 hónap szabadságvesztés próbaidejének tartamát egy évre mérsékelte.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.