Évforduló

"Elk.rtuk. Nem kicsit, nagyon"

Létrehozva: 2023.09.17.

Ma 17 éve hangzott el Gyurcsány öngyilkos beszéde.

Ma van az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulója. Gyurcsány Ferenc 17 évvel ezelőtt kiszivárgott beszéde a rendszerváltoztatás utáni Magyarország legnagyobb politikai és közéleti válságát hozta el. Kiderült, hogy a baloldali kormány hazudott az embereknek, eltitkolták, hogy milyen válságos helyzetbe sodorták az országot. A beszéd nyilvánosságra kerülése után tüntetések törtek ki, tízezrek követelték az MSZP–SZDSZ-kormány lemondását. A tüntetéseket a gyurcsányi terror vérbe fojtotta- összegezte az évfordulót a hirado.hu.

Az elhíresült őszödi beszéd a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb politikai válságához vezetett 2006 őszén. A volt miniszterelnök ugyanis bevallotta:

a baloldal politikája hazugságokra épült, az MSZP és a liberálisok közös kormányzása pedig a szakadék szélére sodorta az országot.

„Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utóbbi másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi, és közben nem csináltunk semmit négy évig”

– hangzott el a beszédben.

Az őszi tüntetések legvéresebb napja az 1956-os forradalom 50. évfordulójára esett. Október 23-án ugyanis a rendőrség a kormányellenes tüntetőket a Fidesz és a KDNP ünnepi nagygyűlése felé terelte.

Fábián Gábornak három helyen rúgták szét a szárkapocscsontját, az egyik ujját pedig bosszúból törték el. „Csak annyit éreztem, hogy valaki megfogja az ujjamat és csak egy reccsenést. Borzasztó érzés volt, soha nem volt eltörve semmim. Harminc évig sportoltam, soha nem volt eltörve semmim, de itt akkor éreztem, hogy itt valami nagy gáz van” – mondta a férfi a 2006-os eseményekről a helyszínről tudósító szerkesztő-riporternek, Császár Attilának évekkel később.

Bocsánatot a bukott miniszterelnök azóta sem kért. Sőt a történések 10. évfordulóján azt állította: 2006-ban rendőrszakmai hibák történtek, amihez a politikának nem volt köze.

A rendőrszakmai hibákért a kormány sajnálkozását fejezte ki. Az azóta elindult és részben első fokon befejeződött eljárások is azt bizonyították, hogy politikai érintettség a rendőrszakmai hibákban nincs. Ezért a rendőrség hibáiért való sajnálat kifejezésén túl, azt gondolom, hogy politikusnak bocsánatot kérnie nem kell” – fogalmazott Gyurcsány.

Az őszödi beszéd után nemcsak véresre verték az embereket, hanem be is csapták őket és ellenükben kormányozták az országot. Erről korábban Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök hozzátette:

ijesztő dolog, hogy aki ezt az egész helyzetet előidézte, hazugsággal került kormányra, majd csődbe vitte az országot, és még ma is a baloldal vezetője.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc HVG-nek adott legutóbbi nagy interjújából az derül ki: „az őszödi szemkilövető továbbra is itt van köztünk. Most is ő a főnök, a külföldről pénzelt baloldal vezére, ő jelöli ki merre van az előre”.

Hollik István ezt csütörtökön a Facebook-oldalán írta, hozzátéve: Gyurcsány Ferenc hosszú távra tervez, „esze ágában sincs” feladni és visszavonulni, még annak ellenére sem, hogy a magyarok 13 éve sorozatosan megerősítik választásról választásra, hogy nem kérnek belőle és a „dollárbalos sleppjéből”, miután tönkretették az országot 2010 előtt.

Hollik István úgy folytatta, hogy Gyurcsánynak gátlásai továbbra sincsenek: kijelentette, hogy amíg nem ő kerül hatalomba, addig minden eszközzel akadályozni fogja a Magyarországnak és a magyar családoknak és tanároknak jogosan járó uniós források kifizetését.

„A baloldalon egy főnök van. Gyurcsány a neve. A magyarok őt már jól ismerik. Továbbra sem kérünk belőle” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747429_auto_resized.jpg
origo.hu

Szakítottak a TV2 műsorának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22686_resized.jpg?avcount=1701958212
origo.hu

Elszakadt a valóságtól Zelenszkij, Amerikának elege lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748338_auto_resized.jpg
borsonline.hu

”Közeleg a tárgyalás…” - volt férje üzent Janicsák Vecának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16745803_auto_resized.jpg
ripost.hu

Felfedte az időutazó Magyarország jövőjét: nem sok időnk van hátra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747887_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Brüsszeli lap: eluralkodott a pánik az Európai Unión Ukrajna csatlakozása kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22691_resized.jpg?avcount=1701958212
origo.hu

Megszólalt Meggyes Dávid: Sajnálom, hogy vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747096_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kilátópont Bern legszebb téli látképére, ahonnan mesebeli látvány tárul elénk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701958212
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701958212
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701958212
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/GuHHRs7uXJCq0tdFE2XTqArPZmqr7lBJlPiTS6FOZNw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYzgxNGIyYjIzYzRjODc5YmU5ZWVmOTYxOWRjZGU5.jpg
Értékpapír

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MU4nTVZir5gpe8wp88kC-d_uccdYsLVSn7tV3dy2_pU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiZDA4ZDRlZGRlZTRlOTFiODk0YjAyYTJlNWQ5MGZk.jpg
Adócsalás

40 rendbeli adócsalással gyanúsítják a magyar Amnesty-főnök testvérét