Azt is mondta, hogy a szégyentől legszívesebben elbújt volna egy barlangban az emberek elől...
Borkai felesége az atv-nek nyilatkozott, ahol feltették a legfontosabb kérdést:
Vajon mit tud mondani egy megcsalt, megalázott politikusfeleség arról, amit a férje és a barátai tettek azon a bizonyos adriai hajóúton.
Nőiességében alázta meg férje Borkainé Havassy Myrtillt - mondta a korábbi győri polgármester felesége a Heti Napló stábjának. Nyíltan beszélt sokakat foglalkoztató kérdésekről: például arról, hogy mit érzett a szexbotrány kirobbanása után, amikor emberek közé kellett mennie – írja a Ripost.
– Nagyon megalázott. Egy nőt, a nőiességében megalázni, ez a férfiak részéről a legcsúnyább dolog – fogalmazott.
Hozzátette, hogy amikor emberek közé kellett mennie, nagyon szégyellte magát, és legszívesebben „elbújt volna egy barlangba”.
Havassy Myrtill azt mondta: egy darabig úgy érezte, hogy gyűlöli a férjét, és az első gondolata az volt, hogy elhagyja. Mindennek ellenére úgy érzi, hogy nagyon szereti Borkai Zsoltot, akinek azóta meg is bocsátott, a felvételeket pedig azóta sem nézte meg– és nem is fogja. A nyilvánosságot viszont nehezen viselte.
Beszélt arról is, hogy egy darabig azt érezte, gyűlöli a férjét, és el is akarta hagyni őt.
Havassy Myrtill aztán elmondta, hogy mindketten megpróbálták megmenteni házasságukat a botrány kirobbanása után.
Mint ismert: Borkairól a 2018-as önkormányzati választások előtt egy ismeretlen tett közzé fotókat és egy videót, amelyeken a győri polgármester és több más ember látható félreérthetetlen szituációban egy jachton.
Egy – magát az ördög ügyvédjének nevező – személy közölte a képanyagokat, amelyeken a győri polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.
Utóbb az is bebizonyosodott, hogy az egyik lány rejtett kamerával készítette a kompromittáló felvételeket. Időközben 1,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság a Borkai-ügyben ismertté vált egyik fiatal hölgyet, aki együtt jachtozott a volt polgármesterrel.
A veszprémi büntetőperben az ügyészség Czeglédy Csaba baloldali politikust (Demokratikus Koalíció) vádolja azzal, hogy „Az ördög ügyvédje” álnéven az interneten különböző lépéseket tett azért, hogy 2019-ben nyilvánosságra kerüljenek a Borkai Zsoltról is készült intim felvételek, de a politikus tagadta, hogy ő lenne a „titokzatos figura”.
Korábban lemondott a tárgyalásról és beismerő vallomást tett, személyes adattal való visszaélés miatt kapott pénzbüntetést a Borkai-ügy egyik vádlottja.
A Győri Járásbíróságon zajlott a Borkai Zsolt korábbi győri polgármesterről készült felvételek miatt indult büntetőügy. A hat vádlottból öten jelentek meg, egyikük szívműtét következtében nem tudott részt venni az ülésen.
A vádlottak között voltak olyanok is, akik a jachton készült videók felvételében vettek részt, köztük az ikerpár egyik tagja, aki harmadrendű vádlottként egyedüliként mondott le a tárgyalásról, és tett beismerő vallomást. A Blikk beszámolója alapján a bíróság személyes adattal való visszaélés miatt másfél millió forint pénzbüntetéssel sújtotta.
A lap arról is írt, hogy a bíró szerette volna megtudni, mennyit keres a nő havonta, de az érintett nem tudta megmondani, hogy mennyi pénzből él, egyéni vállalkozása van, de a barátja tartja el, akitől olykor húszezer, néha másfél millió forintot kap. Az ülésen úgy fogalmazott, hogy „én és az ikertestvérem nagyon sok mindenben károsultunk a botrány miatt.
Az is kiderült, hogy Borkai Zsolt ügyvéd barátját, aki szintén a polgármesterrel volt a jachton, az ügyészség szerint tízmilliós nagyságrendű összeggel próbálták megzsarolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.