Megható

"Bármire képesek vagyunk, ha hiszünk magunkban" – 17 éves kora óta küzd szklerózis multiplex-szel Veronika

K.D.R.

Létrehozva: 2023.05.05.

Az örökmozgó, sportimádó Veronika élete 17 évesen kifordult tengelyéből, amikor megtudta, hogy szklerózis multiplexben, azaz SM-ben szenved. A fiatal lány azonban nem adta fel, új irányt talált életének és most másokat motivál.

Barkóczi Veronika még csak 17 éves volt, amikor szembesült vele, hogy egy súlyos, krónikus betegséggel, a szklerózis multiplex-szel kell szembenéznie, és az élete teljesen megváltozik ezek után. A fiatal lány egyik reggel arra ébredt, hogy nem lát a jobb szemére, majd a kórházban kimondták a végső diagnózist.

Vera hosszabb útra már csak robogójával tud elindulni. Fotó: Barkóczi Veronika

Új élet a szklerózis multiplex árnyékában

Veronikát tíz éve diagnosztizálták a krónikus betegséggel. Bár eleinte nem vette túl komolyan, az évek múlásával egyre több tünetet észlelt magán. Ekkor döbbent rá, hogy mostantól minden más lesz.  Egyensúlyvesztés, járásbizonytalanság, koordinációs zavarok, végtagzsibbadás, fáradékonyság és szédülés – csak néhány tünet azok közül, melyeket a szklerózis multiplex, azaz az SM okoz Veránál, aki mindezek tetejében látássérült is, és naponta többször is elmegy a látása.

Például ha túl meleget vagy hideget eszem és iszom, vagy ha veszek egy forró fürdőt, gyakran elmegy a látásom.

 Sőt, még akkor is, ha valami nagyon bepörgeti a szívemet, például nagyon boldog vagyok vagy ideges. A bevásárlásban is segítségre van szükségem, hogy valaki felolvassa nekem a dolgokat, mert sokszor nem látom – mondta el a Borsnak Veronika, aki négyhetente kap egy Tysabri nevű injekciós kezelést, amivel szinten tudják tartani a betegségét. A most 27 éves fiatal úgy gondolja, hogy az ember mindig erősebb, mint azt gondolná magáról.

Az SM előtt Veronika igazi sportember volt: hét évig karatézott és rendszeresen futott is, imádta a sportot. A betegség azonban mindent megváltoztatott. Ma már csak rollátorral tud közlekedni, házon belül pedig mankóval jár, de rövidebb utakra is el tud menni háromkerekű robogójával. 

– Akadálymentesített a házunk földszintje és nem okoz gondot a hétköznapi dolgok elvégzése. A konyhában nehezebb, mert állni nem tudok sokat, és gyorsan fárad a lábam. Postára, boltba el tudok menni a kis motorommal, de nagyobb vásárláshoz kocsival kell bevinni engem a városba, és a boltban mindig kell segítség felolvasni a dolgokat, mert nem látom – árulta el, hogyan változtak meg a mindennapjai. Veronika cipelni semmit nem tud, mert kibillenti az egyensúlyából, ami alapból is gyenge, a járása pedig azért nehéz, mert sokszor húzza a lábát a bénulásos, görcsös érzés. 

Vera a lakáson belül mankóval is tud közlekedni  Fotó: Barkóczi Veronika

Új célokat tűzött ki maga elé a betegsége után

– Így, hogy a betegséggel lelassított az élet engem, rákényszerültem teljesen máshogy látni a világot és az embereket is. Ezért például hálás vagyok. Persze vannak nehezebbek napok, időszakok, amik lelkileg is nagyon kihatnak és ez nehéz, de aztán jön egy hullám és olyankor már semmi rossz nem számít – mesélte Veronika, aki az SM előtt szakács szeretett volna lenni, ám betegsége miatt nem kapta meg az alkalmassági vizsgát a szakra, ahogy sok másra sem. Emiatt teljesen át kellett terveznie a jövőjét és a céljait. Egy év otthonlét után végül felvételt nyert egy iskolába, ahol tanulóból tanár segítő munkatárs lett belőle, végül pedig elvégezte a gyógypedagógiai asszisztens képzést is. A fiatal lány kitartását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg is képezi magát: a Dunaújvárosi Egyetemen tanul szakoktatónak, szociális ágon.

Az egyetemet szeretném sikeresen zárni és ha az sikerül, talán kicsit a hitem is visszanyerem, hogy még én is kellhetek valahova. Úgy vagyok vele, hogy véletlenek nincsenek, tehát kell, hogy legyen értelme a tanulásnak. Elvégre a betegségem nélkül sose jöttem volna ebbe az irányba tanulni

– emelte ki Veronika. 

Versekben fogalmazza meg érzéseit a nagyvilágnak

Veronika szavakba öntve, versben fogalmazza meg mindazt, amit sokan érezhetnek, akik hasonló betegséggel élnek együtt. Nem célja, hogy verseskötetet vagy regényt írjon. Számára a versírás egy öngyógyító terápiává vált, melyeket szívesen meg is oszt ismerőseivel videós formátumban. 

– Kiskorom óta írok verseket. A betegségem óta együttérzést, vígaszt és lelkitámogatást szeretnék nyújtani a verseimmel azoknak, akik hasonló dolgokat élnek meg, mint én – mesélte Veronika a Borsnak, aki az íráson kívül nagyon szeret zenét hallgatni és a barátaival összejárni, szórakozni. Az egyetemből még másfél éve van hátra, addig pedig szeretné maximálisan kihasználni az élet adta lehetőségeket, hiszen ahogy ő mondja: a betegséggel meg kellett tanulnia együtt élni, különben legyűrte volna őt. 

Fontosnak tartom, hogy ne a betegségünk legyen az életünk központjában, mert a betegségünk sosem mi vagyunk. Ezt ne felejtsük el. Nekünk élnünk kell és igaz, hogy kaptunk egy plusz nehézséget, de bármire képesek vagyunk, ha hiszünk magunkban és küzdünk az álmainkért

– hangsúlyozta Veronika, aki a betegséggel küzdő embernek azt üzeni: Az Élet nekünk is Élet. Csak rajtunk áll az, hogy milyen...

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek