7 éves kisfia volt a mindene – meghalt egy fiatal édesapa, miután nem fogadták időben a kórházban

orvosi hiba
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 18. 18:30
Az édesapa egyre rosszabbul érezte magát, de csak 6 hét múlva kapott időpontot az orvosoktól. Ekkor már az ételt sem bírta lenyelni.
N.T.

Egy 7 éves kisfiút hagyott árván az vidám és szerető liverpooli édesapa, aki mindössze néhány héttel azután halt meg, hogy kapott egy sürgős telefonhívást a kórházból. A 40 éves Kevin Gillett áprilisban egyre rosszabbul érezte magát, azonban azt hitte, hogy a már diagnosztizált Crohn-betegsége miatt vannak kellemetlen tünetei. Ennek ellenére is úgy gondolta, hogy szeretné magát kivizsgáltatni, az orvosok azonban közölték az édesapával, hogy legkorábban csak 6 hét után tudják fogadni. Mire letelt ez az idő és végre eljutott a vizsgálatig, már olyan rosszul volt, hogy az ételt sem tudta lenyelni.

Kevin Gillett, fotó: GoFundMe
Kevin imádta a kisfiát. A gyermeknek most apa nélkül kell felnőnie  Fotó: GoFundMe

A vizsgálatok után még így is hazaküldték Kevint, akit ezután kevesebb, mint egy héttel már egy nővér hívta a kórházból, hogy azonnal menjen vissza. Az édesapa ekkor még több vizsgálaton esett át, amelyek kimutattak egy daganatot a máján, amely egy vénához tapadt.

A liverpooli kórház orvosai elvégezték a biopsziát, majd közölték a családdal a megsemmisítő hírt, miszerint a rák már olyan előrehaladott állapotban van, hogy átterjedt a vérére, a tüdejére és a nyirokcsomóira is.

Kevinnek eredetileg azt mondták, hogy négy hónapja lehet még hátra, de mindössze hat héttel a diagnózis felállítása után mégis elhunyt a kórházban. Beszámolók szerint az apuka családja körében távozott. A férfi halála óta család barátai létrehoztak egy adománygyűjtő oldalt, hogy pénzt gyűjtsenek Kevin temetésére.

Az elhunyt férfi édesanyja nem érti, hogy ez hogy történhetett meg, az egészségügyi rendszert okolja a tragédiáért.

Úgy érzem, hogy az egész rendszer csúnyán cserben hagyta a fiamat. A kórház ápolóit nem tudnám bántani, ők csodálatosak voltak. Azonban maga a rendszer úgy rossz, ahogy van: nem fogadják az embereket és így nem végzik el időben a vizsgálatokat, aztán pedig közlik, hogy a helyzet már menthetetlen.

A férfit úgy jellemezték, hogy 7 éves kisfia és a kutyái jelentették neki az életet, és igazán inspiráló ember volt, akit mindenki szeretett. Imádta a zenét és bármit megtett volna a gyermekéért, aki a mindene volt – írja a Mirror

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.