Béke

Novák Katalin: itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni

K.C.

Létrehozva: 2023.08.26.

Ferenc pápával közösen kampányol a békéért a Magyarország köztársasági elnök.

Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban.

Novák Katalin 

Az államfő az interjúban megjegyezte, keresi azokat a jeleket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy "Oroszország készen áll a béketárgyalásokra".

Novák Katalin kitért arra is, hogy a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin halálát nem tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalma gyengülése jelének és attól tart, "Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt".

A napilap vatikáni tudósítója, Franca Giansoldati, aki száz éve az első női riporter, aki interjút készített a pápával, a magyar államfő vatikáni és római látogatása alkalmával tette fel kérdéseit. Novák Katalint pénteken Ferenc pápa fogadta, majd a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott. A Rómába Kijevből és Kárpátaljáról érkezett Novák Katalin tárgyalásainak központi témája az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége volt.

Novák Katalin jelezte, nem beszélhet a Ferenc pápával folytatott egyeztetés részleteiről, de a béketervet illetően teljesen közös az álláspontjuk. Hozzáfűzte: Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása óta, amikor az egyházfő bejelentette, hogy békemissziót kezdeményez, "most közelebb vagyunk ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyünk a béke irányába".

Az államfő azt mondta, a békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell. "Remélem, hogy hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor Ferenc pápa kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban" - jelentette ki Novák Katalin.

Ferenc pápa azt is megosztotta a magyar államfővel, hogy október 4-én adja ki következő enciklikáját, melynek témája a teremtett világ védelme lesz a 2015-ös, Áldott légy kezdetű pápai enciklika folytatásaként, aktualizálásaként.

Novák Katalin kiemelte, Ferenc pápával azonos nézetet vallanak a tekintetben is, hogy fel kell lépni az afrikai országok destabilizálásával szemben. A migráció kérdése a Giorgia Melonival való találkozón is felmerült. Az olasz miniszterelnökről szólva az államfő elmondta, "nehéz örökséget kapott, de jó munkát végez, bölcs, őszinte, szereti a népét". Novák Katalin még abból az időből ismeri Giorgia Melonit, amikor egy négyszázalékos olasz párt vezetője volt, ő pedig államtitkár. "De tudom, hogy nagymama korunkban is barátnők leszünk" - mondta a köztársasági elnök.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153461_auto_resized.jpg
origo.hu

Lengyelország atombombát akar, egyre közelebb az apokalipszis, itt az oroszok válasza is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17150633_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok; kiderült, ki lehet Szoboszlai új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152027_auto_resized.jpg
vg.hu

Új üzemanyagárak: megtörte a kereskedőket a kormány fenyegetése – szerdától sokkal olcsóbb adják a dízelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152286_auto_resized.jpg
ripost.hu

Érkezik az áprilisi telihold, 3 csillagjegynek megváltozik az élete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153858_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elájult a román utazóblogger attól, amit Magyarországon látott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27337_resized.jpg?avcount=1713848112
origo.hu

Meglepő dolgot tett a súlyos beteg Károly király

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152647_auto_resized.jpg
travelo.hu

Veteránjármű-kiállítás, koncertek és lampionos hajós felvonulás is lesz Esztergomban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17151614_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ábel Anita: „Roberto azért szeret, amilyen ember vagyok”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713848112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152586_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen egy életben csak egyszer van, egy egész meteorrajt csodálhatsz meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Durva együttállásra figyelmeztet a magyar főboszorkány: "Hatását az egész emberiség érezni fogja"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RpK43kOjPm17KZpBfnCH32ag2ofUfOeH_U2NmxctGEU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmOTRiYWU4OWExMjQ3N2I5NDk2ZmE5NmY5OTcwODk5.jpg
Emberölés

Elképesztő, mivel védekezik a férjét szíven szúró demecseri édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/netYebUjrgmZbsRFr0R9fYtvjyS1C31K5UFH_RR30Z4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1NWJhYmE0ZGExNjQyMTQ4M2JhOTg0Y2JjNTAyODUz.jpg
tragédia

Pokoli nap Magyarországon: két halálos tűz is életet követelt