Horror Tasson: exére és három gyermekére gyújtotta a házat

tűz
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 18. 11:45
Hiába hívta ki a nő a zsarukat az agresszív férfi miatt, az újra visszatért...

Most emelt vádat a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki részegen volt szerelmére, valamint három közös gyermekükre gyújtotta a lakásukat. A tettesnek jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt kell majd a bíróság előtt felelnie, ugyanis mindenki szerencséjére végül személyi sérülés nem történt.

Tass, gyújtogatás, kiégett tetőtér
A tetőtér, ahol a nő a három gyermekkel lakott, teljesen kiégett  Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az ügy tavaly októberben kezdődött: ekkor jelent meg – egész napos alkoholizálást követően jó részegen – volt élettársánál a férfi. A nő szülei tassi házának tetőterében élt három közös gyermekükkel. A férfi többször is lekapcsolta a ház villanyóráját, valamint elzárta a külső gázcsapot, ami miatt a nő végül kihívta a zsarukat. A részeg ex ekkor távozott, később azonban visszatért. Ekkor berontott az emeleti lakrészbe, ahol törni-zúzni kezdett, majd pedig tüzeket gyújtott. Miután a tetőtér lángra kapott, kereket oldott. Szerencsére az épületből mindenkinek sikerült kimenekülnie, azonban a lakóingatlan tetőtere teljesen kiégett, ráadásul egy gázpalack is felrobbant.

Az anyagi kár jelentős: az épületben 11 millió forintos kár keletkezett, valamint odalett a nő és gyermekei minden ruhája és ingóságai is.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni – tudatta közleményében az ügyészség.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.