Előbb magát, aztán az iskoláját is felgyújtotta egy fiatal Pozsonyban

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 03. 07:45
Egy 18 éves diák gyújtogatni kezdett július 1-én, előbb járműveket, majd az a középiskolát, melynek a tanulója. Az intézmény különleges tehetségű gyerekekre szakosodott.
DSZ

Megtalálták annak a diáknak az összeégett holttestét, aki még szombaton gyújtott fel egy középiskolát Szlovákiában. A 18 éves fiú hajnalban tört be egy pozsonyi oktatási intézménybe, benzinnel a kezében, majd egyelőre ismeretlen okok miatt felgyújtotta az épület egy részét - írja a Paraméter.

Egyelőre nem tudni mi volt a fiú indítéka / Fotó: noviny.sk

Nemsokkal ezután több robbanás is történt az osztálytermekben, aminek következtében maga a gyújtogató is életét vesztette. A fiatal előzőleg több gépkocsiban is kárt okozott annál a cégnél, ahol korábban idénymunkásként dolgozott. A diák ezután elindult az iskolájához a motorjával. Az oktatási intézményben különleges képességekkel megáldott diákok tanulnak. 

Számos érdekessége van az ügynek, hiszen a fiú állítólag problémamentes diák volt, szombaton viszont a szülei bejelentették, hogy nem tért haza éjszaka. Emellett az eset abban az iskolában történt, ahol tavaly októberben egy diák két LGBTI+ közösséghez tartozó embert agyonlőtt. A 19 éves gyilkost a rendőrök másnap holtan találták meg.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.