Mindenki ledöbbent: felnyitották a 3000 éves sírt, ez volt benne

feltárás
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 30. 21:30
Értékes leleltek kerültek elő a sírból. A szakértők már most fontos részleteket közöltek.
KL

Peru északi részén, az Andokban egy nem mindennapi sírt tártak fel a régészek. A 3000 évig háborítatlanul heverő sírra egy ásatás során bukkantak rá a szakemberek.

régész régészet feltárás kutatás
Különleges tárgyak és egy csontváz került elő a sírból Fotó: Pexels (illusztráció)

A sír lakóját a régészek Pacopampa papjának nevezték el, azután a terület után, ahol megtalálták. A régészeti feltárás során a kutatók közel hat réteg fekete földdel kevert hamun verekedték át magukat, mire elértek a sírhoz, amelyben a csontváz mellett két pecsétre és kerámia tárgyakra is bukkantak, amelyek áldozati felajánlások lehettek.

A perui kulturális minisztérium közleménye szerint ezeket a pecséteket az akkori elit státuszban álló emberek használták ősi rituális testfestések során. A projekt vezetője, Yuji Seki elárulta, hogy a sír közel két méter átmérőjű és 1 méter mély, a benne talált csontvázat pedig meglehetősen különös testhelyzetben találták meg: arccal lefelé feküdt, a lábait pedig keresztbe tette. A látottak alapján arra jutottak, talán egy helyi vezető lehetett, magát a felfedezést pedig rendkívül fontosnak nevezte a kutató.

A sír lakója valószínűleg az első papok egyike lehetett, aki vezetni kezdte a templomokat az ország északi részén

- idézte a kutatás vezetőjének a szavait a BBC.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.