Szijjártó Péter: Már 80 magyart evakuáltak Rodoszról - Videó

evakuálás
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 24. 19:15
A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása alapján jelenleg 122, Rodoszon nyaraló emberrel tartják a kapcsolatot.
MTI

Szijjártó Péter a görög szigeteken pusztító tűzvésszel kapcsolatos újságírói kérdésre vonatkozóan arra kérte az ott nyaralást tervező embereket, hogy gondolják át, van-e lehetőség az utazás átütemezésére, és ha nincs, akkor pedig tájékozódjanak részletesen az adott hely veszélyeztetettségi fokáról, valamint regisztráljanak a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján.

SZIJJÁRTÓ Péter
A Külügyminiszter hangsúlyozta, hogy mindenki regisztráljon Fotó: Kovács Tamás

 

Ha baj van, akkor sokkal könnyebben tudunk segíteni, ha tudjuk, kikről van szó, és hol tartózkodnak

 

– mutatott rá. Majd tudatta, hogy folyamatosan figyelik a regisztrációs listát, és ha valaki veszélyeztetett területen van, azzal kapcsolatba lépnek.

Elmondta, hogy nyolcvanra nőtt az evakuáltak száma Rodoszról, miközben több magyar család el tudott jutni a sziget biztonságos északnyugati részére. Most 122, Rodoszon nyaraló emberrel tartják a kapcsolatot.

Fontosnak nevezte megjegyezni, hogy azok is segítséget kaphatnak a repülőtéren, akik elveszítették az úti okmányaikat: a rendőrség jegyzőkönyvet vesz fel, és ezzel fel tudnak szállni az EU-ba tartó járatokra.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.