Összetört az anya, amikor megtudta az igazságot lánya szemén lévő apró zúzódásról

rák
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 26. 12:30
A rák jele volt a váratlanul megjelenő furcsa monokli.
K.C.

A család megpróbáltatása azzal kezdődött, hogy egy ártatlannak tűnő zúzódás jelent meg a mindössze 13 hónapos Harper Walker jobb szeme alatt. A 38 éves Jenny Huddart és az édesapa, a 36 éves Adam Walker alig két hét után vette észre, hogy a folt mintha monoklivá vált volna, és egy hónap múlva elvitték a kislányt a háziorvoshoz. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Ha már akkor tudták volna a szörnyű igazságot, valószínűleg nem késlekedtek volna. Ugyanis csak több orvosi vizsgálat után bizonyosodott be, hogy Harper négyes stádiumó neuroblastómás ráktól szenved, ami a test több területén található éretlen idegsejtekből fejlődik ki.

- Őszintén szólva, kezdetben teljesen sokkos állapotban voltunk, először nem is tudtuk teljesen megérteni. Olyan volt, mintha megállt volna a világ. Azt hiszem, mindketten még mindig úgy érezzük, néha kábultan mászkálunk – vallotta be a kislány édesanyja.

Az orvosok elmondták Jennynek és Adamnek, hogy Harper rákja a veséjén lévő mellékvesében keletkezett, és most a végtagjaiban, a bordáiban, a csípőjében, a koponyájában és a csontvelőjében van jelen. 

Miután a betegséget a Manchesteri Királyi Gyermekkórházban észlelték, Harper, akinek három testvére és egy nővére van, azonnal megkezdte a kezelést, beleértve a kemoterápiát is. Ha vége a kezelésnek műtétet hajtanak végre rajta, hogy eltávolítsák a daganatot a veséből. Végül immunterápián vesz részt a rákos sejtek észlelésére és elpusztítására.

- Harper nem veszítette el a szikráját. Nagyon barátságos és mosolygós maradt. Pár hete a kezelés alatt kihullott a haja, ez idegesíti egyedül Harpert. Még mindig nem tud járni, mivel a neuroblasztóma egyik tünete a gyenge vagy bizonytalan egyensúly, de próbálkozik, és lassan megerősödik – tette hozzá reménykedve Jenny, mert bízik abban, hogy Harper le tudja győzni a rákot. 

(VIA)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.