„Örökké a szívünkben fogjuk őket hordozni” - egymás mellett helyezik nyugalomra a 10 éves fiút és apukáját

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 24. 14:30
A család fájdalma felfoghatatlan a kettős tragédia miatt.
K.C.

A múlt héten Törökországban vesztette életét egy kisfiú és édesapja. Szörnyű autóbalesetet szenvedtek az üdülőhelyen, a családi vakáción. 

gyertya, gyász
Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Már csak pár órájuk maradt a nyaralásból, amikor utolsó programként mopedezni mentek. Ám a járműjük összeütközött egy busszal és mindketten meghaltak. Apát és fiát közösen fogják végső nyugalomra helyezni szülővárosukban, Portlaoiseban. 

A tragédia után Dylan összetört szívű édesanyja, Claire Dowling a Mirrornak azt mondta, hogy a fiú a legkedvesebb gyermek volt, akit csak el lehet képzelni, aki szerette anyát és apát. 

- Szeret engem és az apukáját is szereti, és boldog vagyok, hogy valahol jól vannak együtt. Ő volt a legbarátságosabb, legkedvesebb ember, de ketté is tudott szedni az embert. Bárki, aki találkozott vele, ugyanezt mondta volna. Tízéves volt, és még mindig fogta a kezem, és azt mondta, hogy szeret, bárhol is voltunk. Annyira, de annyira aranyos volt – sírta el magát a gyászoló édesanya, akinek a veszteség okozta fájdalma felfoghatatlan.

- Szeretett rajzolni, szeretett úszni és szeretett golfozni. Minden olyan dolgot szeretett, amit a normális 10 éves gyerekek nem szeretnek. Ő nem olyan, mint a többiek. Ha kiléptem a hálószobám ajtaján egy ruhában, és lehet, hogy nem néztem ki valami jól, a tinédzser fiam nem mondott semmit, de a kisebbik fiam azt mondta: „Mami, gyönyörűen nézel ki” Annyira kedves volt. Szerette az életet – zárta sorait az összetört szívű asszony.

Családjuk és barátaik, valamint az egész Portlaoise környéki közösség még mindig sokkos állapotban van az apa és fia tragikus halála miatt.

- Örökké hálásak vagyunk, hogy volt szerencsénk ismerni őket, időt tölteni velük, megosztani velük a nevetést és az örömöt, hogy barátoknak tekinthetjük őket, hogy családtagoknak nevezhetjük őket. Örökké a szívünkben fogjuk őket hordozni 

– közölte a család a gyászjelentésben. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.