Gyász

„A 3 éves kislányom azzal nyugtatgatja újszülött kisfiamat: anya már nincs, de apa van” – megszólalt a gyermeke születésnapján elhamvasztott Vanda özvegye

N.T.

Létrehozva: 2023.07.25.

Először szólalt meg Vanda halála óta a négy gyerekkel magára maradt András.

Napok alatt bejárta az egész országot a négygyermekes édesanya tragédiája, így szinte már mindenki ismeri Vanda szívszorító történetét. A gyönyörű édesanya alig két héttel negyedik gyermeke születése után hunyt el. Most megszólalt 30 évesen özveggyé vált édesapa, András is.

Vanda itt még boldogan szorította magához legkisebb gyermekét Fotó: Facebook 

Felfoghatatlan az a tragédia, ami a Bács-Kiskun vármegyei tassi családdal történt. A mindössze 28 éves édesanya, Vanda alig két hete adott életet negyedik gyermekének, a kis Gergőnek. A fiatal anyuka pár nappal azután lett rosszul, hogy hazaengedték a kórházból. Nem sokkal később kiderült, hogy azonnal műtétre van szüksége, be is vitték a kórházba, azonban onnan már nem tért haza négy kisgyermekéhez.

Kiderült, hogy Vanda trombózist kapott, az okozta a halálát, amit a család azóta sem tud feldolgozni. Most először szólalt meg gyászoló özvegy, a 30 éves András, aki most egyedül neveli a 7 éves Adélt, a 4 éves Martint, a 3 éves Rebekát és a csupán két hetes Gergőt. A férfi a Délmagyarnak adott interjújában elmondta, hogy nehezen szánta rá magát arra, hogy nyilatkozzon, de szeretné, ha ügyük nyilvánossá válna, mert így talán nagyobb esély van rá, hogy megtalálják, ki a felelős szerelme haláláért. Szerinte ugyanis többen is hibáztak.

El sem búcsúztak egymástól

A férfi elmondta, felesége rosszulléte után két óra telt el a között, hogy a dunavecsei ügyeletre megérkeztek, majd hogy Vanda bekerült a kecskeméti műtőbe, azonban még ekkor sem aggódtak.

Vanda magánál volt. Tudtuk, hogy nagy a baj, szívinfarktusra gyanakodtak, de úgy voltunk vele, 28 éves, fiatal, egészséges nő, az operáció után fel fog épülni.

 Még el sem köszöntünk egymástól, legutoljára arról beszélgettünk, hol a papucsa. Aztán egy órával a műtét kezdete után kijött az orvos és közölte, hogy nincs többet. Így a Németországban élő szüleit nem azzal hívtam fel, hogy mit fogtam aznap este, hanem hogy meghalt a lányuk – mesélte könnybe lábadt szemekkel András. Ahogy arról már mi is írtunk, a nagyszülők azonnal Magyarországra siettek, a következő két hétben ők segítenek az özvegyen maradt Andrásnak. Bár a gyerekeknek még kicsik, értik a helyzetet.

A minap azt hallottam, hogy a 3 éves kislányom azzal nyugtatgatja újszülött kisfiamat: anya már nincs, de apa van. Minden nap keresik a legszebb csillagot, Martin pedig kiabált is az édesanyjának, hogy jöjjön haza

– mondta a férfi, akit nem csak ez, de a házban minden más is minden pillanatban emlékeztet veszteségére.

– Azért dolgoztunk évekig Németországban, hogy otthont teremtsünk magunknak. Ez volt a mindenünk. Hét évig építettük ezt a házat, majd megszületett a négy gyermekünk. Mindegyiküket akartuk, most vált teljessé minden. Már csak élni kellett volna gondtalanul, de most csak ürességet érzek. Ott van a terasz, amit elkezdtünk kialakítani, de már nincs miért befejeznem. Ráadásul minden nap, amikor kijövök a házból, az jut eszembe a térkövet látva, azt azért tettük le, hogy Vanda ott tudja tologatni majd a legkisebb gyermekünket. De már soha nem fogja. Elértünk mindent, amire vágytunk, és aztán itt maradtam nélküle. Egyszerre mentem a hivatalba egy születési és egy halotti bizonyítványért, a feleségemet pedig a legnagyobb lányunk névnapján hamvasztották el – sorolta elkeseredve az özvegy a Délmagyarnak. András azt is bevallotta, hogy az elején voltak rossz gondolatai, de tudja, a gyerekeit nem hagyhatja cserben.

https://cdn.borsonline.hu/2023/07/htdYE_9WhuskovByzsO6NlF1eGt5sai5PUg75UGK55c/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5NThlNmQ1ZjA1YjQyNjQ4N2VmMDhhNWNkMTdhN2I3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Lánya szülinapján hamvasztották el a négygyermekes Vandát, összefogtak a család megsegítésére

A gyerekek még mindig nem fogták fel a történteket.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758094_auto_resized.jpg
origo.hu

Megint támad a szegedi ürülék-rém - fotókkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702260912
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758810_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Vigyázz az olcsó dióval, tönkreteheti a karácsonyi bejglit!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759802_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Izrael és a zsidók ellen fordult a korábbi áldozati kultúra + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759920_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sztárban Sztár leszek!: Ő lett a győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758920_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ukrajnának nincs jövője” – kemény üzenetet küldött Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702260912
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757713_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szépek és vidámak: fantasztikus Vilmos herceg és Katalin hercegné karácsonyi üdvözlőlapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758472_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van két csillagjegy, akiről sosem gondolnád, de hátba fog szúrni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759460_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen még nem történt a Sztárban sztár leszek!-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajszálnyival nyert: ő a Sztárban sztár leszek! győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702260912
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

„Istenem add, hogy megtaláljam a kisfiam sírját” – apró fejfa őrzi Istvánka emlékét a kaposvári temetőben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2zpSJdS92COVESl7dijO4eoEM2neJOsbKmiL53M90UQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2ZDI2NjhjMWFiOTQ2ZmI5YzdhZWZhMzc1NTY2MmFl.jpg
Unoka

Fotón Orbán Viktor unokája: Annussal gyújtották meg a második gyertyát