„A 3 éves kislányom azzal nyugtatgatja újszülött kisfiamat: anya már nincs, de apa van” – megszólalt a gyermeke születésnapján elhamvasztott Vanda özvegye

Napok alatt bejárta az egész országot a négygyermekes édesanya tragédiája, így szinte már mindenki ismeri Vanda szívszorító történetét. A gyönyörű édesanya alig két héttel negyedik gyermeke születése után hunyt el. Most megszólalt 30 évesen özveggyé vált édesapa, András is.

Felfoghatatlan az a tragédia, ami a Bács-Kiskun vármegyei tassi családdal történt. A mindössze 28 éves édesanya, Vanda alig két hete adott életet negyedik gyermekének, a kis Gergőnek. A fiatal anyuka pár nappal azután lett rosszul, hogy hazaengedték a kórházból. Nem sokkal később kiderült, hogy azonnal műtétre van szüksége, be is vitték a kórházba, azonban onnan már nem tért haza négy kisgyermekéhez.

Kiderült, hogy Vanda trombózist kapott, az okozta a halálát, amit a család azóta sem tud feldolgozni. Most először szólalt meg gyászoló özvegy, a 30 éves András, aki most egyedül neveli a 7 éves Adélt, a 4 éves Martint, a 3 éves Rebekát és a csupán két hetes Gergőt. A férfi a Délmagyarnak adott interjújában elmondta, hogy nehezen szánta rá magát arra, hogy nyilatkozzon, de szeretné, ha ügyük nyilvánossá válna, mert így talán nagyobb esély van rá, hogy megtalálják, ki a felelős szerelme haláláért. Szerinte ugyanis többen is hibáztak.

El sem búcsúztak egymástól

A férfi elmondta, felesége rosszulléte után két óra telt el a között, hogy a dunavecsei ügyeletre megérkeztek, majd hogy Vanda bekerült a kecskeméti műtőbe, azonban még ekkor sem aggódtak.

 Még el sem köszöntünk egymástól, legutoljára arról beszélgettünk, hol a papucsa. Aztán egy órával a műtét kezdete után kijött az orvos és közölte, hogy nincs többet. Így a Németországban élő szüleit nem azzal hívtam fel, hogy mit fogtam aznap este, hanem hogy meghalt a lányuk – mesélte könnybe lábadt szemekkel András. Ahogy arról már mi is írtunk, a nagyszülők azonnal Magyarországra siettek, a következő két hétben ők segítenek az özvegyen maradt Andrásnak. Bár a gyerekeknek még kicsik, értik a helyzetet.

– mondta a férfi, akit nem csak ez, de a házban minden más is minden pillanatban emlékeztet veszteségére.

– Azért dolgoztunk évekig Németországban, hogy otthont teremtsünk magunknak. Ez volt a mindenünk. Hét évig építettük ezt a házat, majd megszületett a négy gyermekünk. Mindegyiküket akartuk, most vált teljessé minden. Már csak élni kellett volna gondtalanul, de most csak ürességet érzek. Ott van a terasz, amit elkezdtünk kialakítani, de már nincs miért befejeznem. Ráadásul minden nap, amikor kijövök a házból, az jut eszembe a térkövet látva, azt azért tettük le, hogy Vanda ott tudja tologatni majd a legkisebb gyermekünket. De már soha nem fogja. Elértünk mindent, amire vágytunk, és aztán itt maradtam nélküle. Egyszerre mentem a hivatalba egy születési és egy halotti bizonyítványért, a feleségemet pedig a legnagyobb lányunk névnapján hamvasztották el – sorolta elkeseredve az özvegy a Délmagyarnak. András azt is bevallotta, hogy az elején voltak rossz gondolatai, de tudja, a gyerekeit nem hagyhatja cserben.