Magyarországon akart új életet kezdeni a véreskezű Professzor, a szíciliai maffia feje

Denaro
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 12. 08:00
Egy szemüveges, joviális kinézetű középiskolai tanár vehette át a szíciliai maffia irányítását az előző főnök, Matteo Messina Denaro letartóztatása után.
S.A.

Harminc évnyi hiábavalónak tűnő nyomozás után, idén januárban fogták el a világ legkegyetlenebb bűnszervezete, a szicilíai olasz maffia vezetőjét, Matteo Messina Denarót. A világ top 10-es bűnözői közé tartozó Denaro börtönbe került, de a klán rögtön gondoskodott utódjáról is, aki jól ismeri a helyi specialitásokat és nemzetközi színtéren is elfogadott, ott is jó kapcsolatokkal rendelkezik.

bilincs, bíróság, tárgyalás
20 évet kapott a Professzor (Képünk illusztráció) Fotó: Shutterstock

Ő Leo Sutera, a Professzor gúnynevű maffiózó, aki egyben a lebukott Denaro régi jó barátja. Olasz lapok úgy tippelik, Sutera lett a Cosa Nostra vezetője annak ellenére, hogy most is börtönben ül.  Pontosabban, a szíciliaiak "nagykövete", ahogy nevezik egymás közt a bűnszervezet tagjai, mert ő fogja össze a tartományokon és országokon átvelő szervezetet. Az idén 73 éves Leo, apja 1985-ben bekövetkezett halála után került közel Denaróhoz és ő az egyedüli, akit négy évtizedes rendíthetetlen hűsége miatt Denaro egyedüliként a szívébe zárt. Denaro 30 évet töltött illegalitásban, ezalatt az idő alatt Sutera " vitte a boltot". Az egykori középiskolai tanárt, aki egy műszaki intézményben oktatta az ifjúságot,  2018-ban tartóztatták le a kilencvenes évek leszámolásai kapcsán és súlyos maffiavádak alapján, mert kiderült, még az eljárás befejezése előtt el akarta hagyni az országot. Egészen meglepő terve egy lehallgatás során derült fény: Magyarországon akart titokban letelepedni és innen irányítani az akkor még hozzá tartozó sambucai szervezetet. Végül erer már nem volt alkalma, tetteiért 20 évet kapott. 

DENARO, Matteo Messina
Matteo Messina Denaro elfogásakor, idén januárban. Fotó: MTI

A szíciliai volt az első

Az első maffia a 19. században jelent meg Szicíliában. Ez volt egyben a világon a legelső, kiterjed bűnszervezet is. Szakértők szerint a maffia teljesen beleolvad a mindennapi élet számos területébe, és szervezeti felépítése, egysége nem tűnik el egy-egy vezetővel együtt. Pénzmosásból, zsarolásból, drogból, prostitúcióból, fegyverek eladásából és szerencsejátékból származó bevételeit legális üzletekbe fordítja. 

 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.