Ezért nem vett részt a temetésen a 4 gyerek - szülés után halt meg a 28 éves Vanda

Vanda
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 29. 13:00
Hófehér urnában helyezték örök nyugalomra a Tasson élő Vandát. A fiatal nő néhány hete adott életet legkisebb gyermekének a kis Gergőnek. Ám mikor hazaengedték őket a kórházból, a nő rosszul lett és kórházba kellett szállítani. Kiderült, azonnal műteni kell, de Vanda ezt már nem élte túl. Családja képtelen feldolgozni az édesanya elvesztését.
M.N.

Mély csendben kísérték utolsó útjára a 28 éves négygyermekes Vandát. Az édesanyának péntek délután volt a temetése a Bács-Kiskun vármegyei Tasson, ahová rengetegen jöttek el, hogy el tudjanak búcsúzni tőle. Egyedül Vanda gyermekei nem voltak jelen, őket a család meg akarta kímélni a temetés körülményeitől.

Pénteken búcsúztak el tőle. Fotó: Bors

Hófehér urnában engedték utolsó útjára

Ahogyan arról korábban írtunk, Vandát éppen legnagyobb kislánya születésnapján hamvasztották el. Hófehér urnáját pedig pénteken kísérték a gyászolók az utolsó útjára. A gyönyörű nőt csendben, egy hang nélkül gyászolták, egyedül Vanda édesanyja lélektépő zokogását lehetett hallani. Az asszony összeomlott, őt a rokonoknak és a férjének kellett támogatnia. Mellette a nagy melegben egy gyászoló is rosszul lett, hozzá mentőt is kellett hívni. 

Nem hozták el a gyerekeket

Vanda szerelme András egyedül, gyermekeik nélkül jött el az édesanya temetésére. Az egyik hozzátartozó szerint, meg akarták kímélni a kicsiket a temetés körülményeitől. 

Elképzelni sem tudom, hogy mit érezhet a család. Úgy döntöttek, hogy a temetésre nem hozzák el a gyerekeket, ami érthető. Hiszen Adél még csak 7 éves, Martin 4, Rebeka 2 és Gergő pedig csak pár hetes. Meg akarták kímélni őket ettől az egésztől. Úgy tudom, hogy egy jó ismerősükre bízták, ő vigyáz rájuk addig, míg haza nem érnek a temetésről

 - mondta az egyik hozzátartozó.

Úgy döntöttek, hogy nem hozzák el a gyerekeket. Fotó: Bors

Megcsászározták Vandát

Ahogyan arról a Metropol először beszámolt, a Vanda és párja sokáig Németországban élt, de úgy döntöttek, hogy haza költöznek Tassra, ahol már a negyedik gyermeküket tervezték. A lány édesapja, Kucsera Imre kérlelte a lányát, hogy menjenek vissza külföldre, szülje meg ott a kis Gergőt, de a lány biztonságban érezte magát Magyarországon. 

Nagyon szerettek volna a lányomék még egy kisbabát

– mondta korábban lapunknak Imre.  

- Mivel az első hármat Németországban szülte meg, arra kértem, hogy a negyediket is ott szülje majd, de nem hallgatott rám. Ő biztonságban érezte magát, így végül itt Magyarországon császározták meg - tette hozzá.

Mentőt kellett hívni

Először minden rendben volt az újszülöttel és az édesanyával is, ezért haza engedték őket a kórházból. Ám ahogy teltek a napok, az édesanya rosszullétre panaszkodott. 

A lányom nem kapott vérhígító injekciót, csak tablettát, amit szednie kellett. Pontosan azt csinálta, amit a doktor mondott neki, de mégis, tíz napra rá otthon rosszul lett. Kihívták az ügyeletet és a mentőket, de időközben elmúlt a rosszulléte, így nem akart elmenni a mentővel. Végül a férjével azt mondták, az orvos döntse el, hogy mit csináljanak, ő pedig vizsgálatok nélkül közölte, hogy a lányom csak ki van merülve és folyadékra van szüksége. Aztán pár nappal később, vasárnap este kiderült, hogy nagy baj van

 - mondta a lány édesapja.

Vanda a családjának és a gyermekeinek élt. Fotó: Bors

Trombózisban halt meg

Vandát végül Kecskemétre szállították, ahol azonnal meg kellett műteni, de már nem tudták őt megmenteni. Végül kiderült, hogy egy vérrög elérte a szív artériáját és elzárta a szívet.

Trombózisba halt bele a kislányom. Még elköszönni sem tudtam tőle…

– mondta a gyászoló apa.

 

Segítségre van szüksége a családnak

Bármi történik, a családot egyben fogjuk tartani!

– fogadkozott Imre.  

- A vejemnek meg fog szűnni a munkahelye, így még nehezebb lesz anyagilag négy gyerekkel. Mi mindent megteszünk. Inkább én nem eszem, de az unokáimnak legyen mit ennie! A lányom számláját is azonnal zárolták, nem férünk hozzá, pedig arra jött a családi pótlék. Még nem tudjuk, mi lesz, de szükségünk lesz segítségre.

Aki segíteni szeretne a családnak, itt teheti meg

Olvasóink kérésére közöljük a család számlaszámát: 10402128-86768366-80571009, számlatulajdonos: Kocsi András.

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.