Egy gyönyörű kisfiú egy ismeretlen betegséggel szemben vesztette életét. Az eset zavarba ejtette még az orvosokat is, akik éjt-nappallá téve ápolták, miután egy szörnyű roham következtében súlyos agykárosodást szenvedett.
A brit Kalel Woodwardnak mindössze 11 év adatott az életre. Apukája, Paul Woodward szíve szilánkosra tört. A férfi elmondása szerint minden rendben volt, amikor a kisfia megszületett, de évekkel később egy nap elaludt, és soha többé nem ébredt fel.
Az orvosok először akkor keltettek riadalmat, amikor a kisfiú mindössze három hónapos volt. Kalel olyannyira legyengült akkor, hogy a fejét sem tudta felemelni.
- Amikor Kalel két és fél éves volt, súlyos rohama volt. Ormskirk kórházba kellett vinni. Tizenhárom órán keresztül nem tudták felrázni – mesélte a drámai pillanatokról a 36 éves szülő.
Az orvosok hamarosan rájöttek, hogy a kis Kalel katasztrofális agysérülést szenvedett, és Paul apuka hozzátette: - Elvesztette az agya felét. Ezután mesterségesen táplálták és gyógyszeres kezelést kapott a rohamokra. Úgy gondoljuk, hogy izomdisztrófiája volt.
Kalel, aki nem beszélt, gyakori csonttörésekben, rohamokban és mellkasi fertőzésektől is szenvedett az állapota miatt. Amikor elérte a négyéves kort, szüleinek, Paulnak és Kellynek azt mondták, hogy készüljenek fel a legrosszabbra. Csodával határos módon, az esélyek ellenére azonban további hat évet élt.
Kalel 2019 májusában halt meg békésen otthonában, egy szobában, amelyet idősebb testvérével, Jake-kel osztott meg.
- Nagyon békés volt. Egyszerűen elaludt, és nem ébredt fel. A kisöccse épp egy dalt énekelt, amikor rátaláltam. Olyan volt, mint egy film jelenet– mesélte Paul, majd a következő szavakkal emlékezett meg kisfiára: - Egyszerűen csodálatos volt. Olyan dolgoktól, mint például, hogy a szél fújta a haját, mindig felkacagott. A hátsó kapu nyikorgásától olyannyira kuncogott, hogy levegőt sem kapott. A kacsák kvákogásától is kuncogott. Azt hiszem, ez tette őt olyan csodálatossá. Annak ellenére, hogy mindezek a dolgok történtek vele, boldog kisfiú volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.