Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számol be az elmúlt napok történéseiről. Közölte, a háborús helyzet egyre súlyosabb, sok a kiszámíthatatlan elem. Hozzátette, folyamatosan készenlétben kell állnia az érintett szerveknek.
Amit meg lehet tenni az ország biztonságának érdekében, azt megtettük
- mondta a kormányfő. Kiemelte, ennek a konfliktusnak nincs megoldása a harctéren, tárgyaljanak a politikusok, és legyen tűzszünet.
Ha tűzszünet lesz, akkor az infláció visszakanyarodik a korábbi helyzethez
- mondta.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a NATO és a magyar diplomácia álláspontja egybeesett korábban. Az ukránok támogatása tagállami hatáskörben született. Orbán Viktor nagy veszélynek nevezte, hogy szegényített urántartalmú lövedékeket küldhet Washington a harctérre. A Nyugat azt gondolta, hogy az oroszokat le lehet úgy győzni, hogy az ukránok harcolnak és megkapják az eszközöket.
Úgy érzem itt egy elhibázott stratégiával van dolgunk, mert a háború folyamatosan mélyül
- tette hozzá a kormányfő.
A kormányfő beszélt arról is, hogy spekulánsok mindig vannak ha háború van, így Soros György is reméli, hogy anyagi előnyhöz juthat ebben a helyzetben.
Orbán Viktor szerint a békepártiaknak lesz igazuk, Magyarország a jó oldalon áll, és erkölcsileg is a jó oldalán áll.
A miniszterelnök szerint aggasztó, hogy Donald Trumppal szemben eljárást indítottak, mert ő képes lenne a béketeremtésre.
A Soros-birodalom gőzerővel támadja Trumpot, hogy ne válasszák meg újra a békepárti politikust
- fogalmazott a kormányfő.
Kiemelte, óvatosnak kell lenni, a kormány világos vállalást tett az inflációcsökkentés terén. Szólt arról is, hogy az energiaszankciók kivetése az egekbe lőtte az árakat, így a hazai import jelentősen megdrágult, így pedig felment az infláció. A kormány azt vállalta, hogy az inflációnak egy számjegyűnek kell lennie.
Le is fogjuk törni az inflációt
- mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy szükséges előre tervezni, és az egyik stabil pont a költségvetés és a mögötte meghúzódó kormányzati akarat.
Az biztos, hogy háborús időkben védelmi költségvetésre van szükség
- tette hozzá. Kiemelte a nyugdíjak, a rezsicsökkentés és a családok megvédését.
A háborús időkben az segít, ha a megtakarításokat kincstárjegyben és államkötvényekben tartják az emberek, és ezen a téren hozott intézkedéseket a kormány. Arra akarják rávenni az embereket, hogy a banki megtakarítások helyett az állampapír és a kincstárjegy irányába mozdítsák el a pénzüket. Ezért magas kamatot kínálnak az állampapírok után és egy adót vetnek ki a nem államkincstári, hanem banki jellegű megtakarításokra. De ez egy ideiglenes intézkedés, addig tartják fenn, amíg a háború tart.
A benzin jövedékiadó-emeléséről a miniszterelnök azt mondta, hogy vannak olyan brüsszeli szabályok, amik rosszul esnek.
Brüsszel úgy döntött, hogy meg kell emelni a jövedéki-adót zöld környezetvédelmi szempontokra.
„Egész eddig tudtuk alacsonyabban tartani. Nemcsak az üzemanyagnál, hanem a hulladékgazdálkodás esetén is emelni kell az árakon. Egyáltalán nem értelmes intézkedések ezek. A rossz brüsszeli döntések árát mi isszuk meg” - tette hozzá.
A kormány gazdaságvédelmi akciótervet készített a rossz brüsszeli döntések ellensúlyozására. Ezeket a jövő heti Kormányinfón ismertetik.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország és Lengyelország a kötelező migránskvótára nemmel szavazott. Több ország is jelezte, hogy ezzel nem ért egyet.
Eddig a határvédelemre kezdett átcsúszni a közbeszéd, de most egy kötelező kvótáról döntöttek, és Brüsszel mondja meg mennyi migránst oszt szét
- hangsúlyozta a kormányfő, majd feltette a kérdést: Például Németországból, hogyan fogják elhozni az ott lévő migárnokat?
A miniszterelnök kiemelte, itthon a baloldal azt is letagadta, hogy van ilyen szándék Brüsszelben.
A kötelező migránskvótáról szóló döntéssel a Soros-birodalom visszavágott
- mondta Orbán Viktor.
A kormányfő keresi a módját, hogyan lehetne azt megoldani, hogy ezt a szabályt, ne hajtsuk végre. Orbán szerint a Soros-birodalom szervezi a migrációt, és egyre agresszívebbek a migránsok, mert nyílt meghívót kaptak a kvótával.
Új alkirály van a Soros-birodalom élén, és hatalmas nyomást helyeznek Európára
- tette hozzá a miniszterelnök, aki szerint nyáron egy komolyabb migránstámadást kell majd visszaverni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.