Az isteni gondviselés vigyázott Szvoboda Bencére , amikor 2014-ben egy hatalmasat bukott azon a csehországi pályán, ahol aztán június 11-én a végzetesnek bizonyult balesetet szenvedte el.
Bence egy sajnálatos baleset következtében leesett a motorjáról. Tamás, Bence édesapja kénytelen volt végignézni, ahogy szeretett fián többen is áthajtottak. A sportolót kórházba szállították, de június 14-én szerdán belehalt sérüléseibe.
Az első hírek szerint maga az esése nem volt súlyos. A tragédiát az okozta, hogy a mögötte lévő motoros áthajtott rajta. Egy német szakoldal már akkor beszámolt róla, hogy nemcsak egy, hanem több, mögötte érkező versenyző is áthaladt Bence testén, aki azonnal elveszítette az eszméletét. A történtek után mentőhelikopterrel került a prágai klinikára, ahol azonnal megműtötték, ám életét már az orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni.
Bence korábban már járt azon a pályán, így ismerte annak minden jellemzőjével együtt. A 2014-es balesetéről a Youtube-csatornájára ki is tett egy videót, ami alá akkor azt írta:
– A pacovi versenyhétvégém egy hatalmas bukással indult, de szerencsére, zúzódásokkal megúsztam a kalandot. A fájdalmak ellenére rajthoz álltam, és újra megszereztem a második helyet a napi értékelésben.
Akkor tehát az isteni gondviselés megmentette Szvoboda Bencét, aki a 2014-es esetet követően 2023-ban már nem élhette túl a történteket.
A hét évvel ezelőtt készült videó egy szoros, rendkívül technikás és izgalmakkal teli versenyt mutat be.
A sportoló 77 éves nagyanyja a Borsnak korábban elmondta: az egész családot lesújtotta a baleset híre.
– Az unokám nagyon jó gyerek volt. Nem ivott, nem kötekedett, nem házsártoskodott. Nem érdemelte meg ezt a tragédiát! Ha valaki, én igazán jól ismertem, hiszen én pelenkáztam, és később is sok időt töltöttünk együtt. Rajongott a nagyapjáért – mesélte Irénke.
Az asszony arról is beszámolt: Bence 4-5 évesen kapta az első kismotorját, és 9 esztendősen már versenyzett. Noha rengetegszer balesetezett, fel sem merült benne, hogy felhagyjon a versenyzéssel.
– Szinte mindegyik csontját eltörte, és volt hogy helikopterrel szállították kórházba, amikor a tüdeje megereszkedett. Mindig talpra állt, ám most nem sikerült. Megjegyzem, a mostani esése után is azonnal folytatta volna a versenyzést, ha nem hajtottak volna át többen a testén. Az egyikük éppen a fején. Ez okozhatta a halálát – gondolkodott hangosan Irénke.
A gyermekét és unokáját természetesen mindenki félti, de a mi családunkban hagyománya van a versenyzésnek. A vőmnek is köze volt a krosszmotorhoz – magyarázta a nagyanya.
A Ripostnak korábban megszólalt Nagy Norbert, Szvoboda csapatának kommunikációs vezetője, aki elmondta:
– Bence életének csaknem a felét végigkísértem. Borzasztó felfogni, hogy pont a sportág legeredményesebb versenyzőjét érte egy ennyire végzetes baleset. Rendkívül felkészült volt mind fizikailag, mint mentálisan. Mindig jobb és jobb akart lenni, az a cél vezette, hogy hozza a sikereket Magyarországnak.
A kérdésre, hogy a sportág mennyire kiemelten veszélyes, a szakértő kifejtette:
– Minden viszonyítás kérdése. A labdarúgásnál nyilvánvalóan lényegesen veszélyesebb, de a motorsportok viszonyán belül a motogp sokkal veszélyesebb. A krosszban maximum 80-90 km/h-s sebességgel haladnak a versenyzők, tehát ez a sportág inkább ügyességet igényel, mint gyorsaságot.
Senkiéhez nem hasonlítható pályafutás volt Bencéé
Szvoboda Bence 2007-ben, 15 évesen indult el a magyar felnőtt motokrossz-bajnokságban, és a második helyen zárt az MX2-es kategóriában. Később itt, illetve az MX1-esek között összesen 23 pole pozícióig, 40 futamgyőzelemig és 20 összetett elsőségig jutott, és egyéniben, valamint csapatban is öt-öt bajnoki címet gyűjtött be – írta a p1race.hu. Szvoboda Bence tízszeres magyar és kétszeres cseh bajnok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.