Betegség

„Az egész világunk összeomlott” - Azt hitték fertőzés, de rákos lett a 3 éves kislány

K.C.

Létrehozva: 2023.06.18.

Egyszerű tünetekkel kezdődött a család megpróbáltatása. A kisgyermek napról-napra küzd az életben maradásért.

A szülők legrosszabb rémálmukba csöppentek, miután rákkal diagnosztizálták imádott hároméves angyalarcú kislányukat. 

halál, haldokló, haldoklás, kórház, halálos ágy, Shutterstock 728924656
Képünk illusztráció / Fotó: sfam_photo / Shutterstock


A skóciai kis Ava Boltonnak először véraláfutások jelentek meg a szeme körül. Majd sántítani kezdett, végül rosszul lett, letargikus és sápadt. A szülei, Natalie és Scott először azt hitték valamilyen vírusos fertőzése lehet, de amikor a kislány nem volt hajlandó járni, egyre jobban aggódtak, és elvitték a háziorvoshoz.

Az orvosuk meg voltak róla győződve, hogy gyermekkori átmeneti eritroblastopéniája (TEC) van, egy korábbi vírus miatt. De további vizsgálatot rendeltek el, amiből kiderült, hogy Avának negyedik stádiumú neuroblastómája van, egy ritka rákfajta, ami főként csecsemőket és kisgyerekeket érint. 

A betegség a baba méhbeli fejlődése során visszamaradt, specializált idegsejtekből (neuroblasztokból) fejlődik ki. Ava hátán ekkor már volt egy elsődleges daganat, még a vállán, a medencéjén, a csípőjén és a lábszárán másodlagos daganatok jelentek meg. 

- A kislányunkról megtudni, hogy rákos, egyszerűen lesújtó volt. Az egész világunk összeomlott – árulta el Scott.

- Nagyon bátor, ahhoz képest, hogy ilyen fiatalon megy keresztül mindezen. Mindannyiunkat lenyűgözött a kitartásával, megtartotta a pimasz mosolyát, és büszkék vagyunk rá, hogy mindezek ellenére is megbirkózik a problémáival – tette hozzá az apa. 

Ava azóta több hónapos kezelésen esett át a Glasgow-i Királyi Gyermekkórházban, többek között több kemoterápiás kezelésen, és sugárterápiával és immunterápiával fogják kezelni.

Natalie elmondta, hogy a vizsgálatok azt mutatják, hogy a betegség jó irányba halad. Ava szülei most pénzt gyűjtenek, hogy a kisgyermeket a New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpontba küldhessék egy új oltási kezelésre, amelynek célja, hogy megakadályozza a betegség visszatérését.

(VIA)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?