eltűnt

7 éves kislánya várja haza: káosszá vált a Lakitelekről kerékpárjával eltűnt Zsolt keresése

2023. június 2. péntek 14:00

Akadnak, akik szerint meglett a 41 éves férfi. Zsolt családja azonban megerősítette, hogy továbbra is keresik szerettüket. A Lakitelekről kerékpárjával eltűnt Zsolt családja elzárkózik a nyilvánosságtól, összeomlottak a történtek miatt.

Napok óta nem tudni új információt a május 25-én eltűnt Zsolt ügyével kapcsolatban. A férfi aznap reggel megreggelizett, majd kerékpárjával Kecskemét irányába indult.. Életjelet azóta nem ad magéról, családjának fogalma sincs róla, hová tűnhetett el. A 41 éves Zsolt eltűnését a rendőrségen is bejelentették, a férfit a hatóság is nagy erőkkel keresi.

 

Még mindig keresik

Zsolt családja az eltűnését követő napokban még nyilatkozott a Borsnak, mostanra azonban teljesen elzárkóztak a nyilvánosságtól. Édesanyja azonban annyit megerősített a Ripostnak, hogy bár a netezők közül többen azt írják, hogy fia előkerült, ez nem igaz, továbbra is eltűntként keresik Zsoltot. Az asszony korábban elárulta, fiát hétéves kislány is hazavárja. „Az eltűnése előtt pár nappal volt egy kis problémája, nem családi, hanem vele történetek dolgok és az eltűnése napján, amikor felébredt, még zavart állapotban volt. Megreggelizett és elment” – mondta akkor zokogva az édesanya.

Félreértések sora lett a keresésből

A netezők nem kizárólag azt tudják rosszul, hogy Zsolt közben előkerült. Június elsején egy olyan bejegyzést is tovább osztogatnak, ami arról szól, hogy vasárnap reggel egy nagyobb keresést indítanak Zsolt felkutatására Tiszazug irányába. Ez az akció azonban május 28-án volt, az akkori keresés eredményre nem vezetett, új információ pedig azóta nincs Zsolt hollétéről. Jelenleg egy biztos: Zsoltot továbbra is keresik, mint azt édesanyja elárulta, a férfit hétéves kislánya is várja haza.

Zsolt körülbelül 170 centiméter magas, 75 kilogramm, eltűnésekor sötétkék alapon piros N betűs cipőt viselt a lábán, sötétkék melegítő alsóban, és sötétkék mintás pólóban hagyta el otthonát. A férfi rendőrségi körözési adatlapját ITT tudja megnézni.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471531_auto_resized.jpg
origo.hu

36 évesen meghalt a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19908_resized.jpg?avcount=1695501609
origo.hu

Tóth Andi teste foglalkoztatja Alekoszt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471656_auto_resized.png
metropol.hu

Újra szerelmi bánat gyötri Tóth Gabit? Ismét összetörhetett a szíve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471459_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Birkózó-vb: Fritsch Róbert ezüstérmes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471617_auto_resized.png
metropol.hu

Hosszú évek óta küzdött érte Weisz Fanni: most bejelentette az örömhírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471325_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19907_resized.jpg?avcount=1695501609
origo.hu

Nem szereti takarni a hatalmas melleit a világbajnok sportolóból lett szexológus - képek 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471256_auto_resized.jpg
travelo.hu

A szardíniai homár, ami nem a tányérra, hanem a tengerbe jutott vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695501609
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695501609
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/7_6hFektJyMOOzKko2O6OPTaI4k9zF1GpnkeimIKOHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5MzM3ZDcxNzU3MDRkYzZhZjJhMDM4NzY5YjI3NjYz.jpg
Tragédia

"Nagyon jó apuka volt" - munkába indult, de útközben meghalt az ötgyermekes apa

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ulliFzrTBJVpOH4yEpP-my_HrXKcEUEvt5FVrwp5b18/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NGVlY2U0M2IyYTRmN2Y4ZWIwM2U2OGMyZTZjODdi.jpg
Tragédia

Megtörte a csendet az Esztergomban elhunyt rendőr kollégája, aki ott volt a robbantásnál