Csökkenő fertőzés

Vége a járványnak? A WHO elrendelte az egészségügyi vészhelyzet végét

K.B.

Létrehozva: 2023.05.12.

A majomhimlő miatti veszélyhelyzet tavaly július óta tartott.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a veszélyhelyzetet 2022. július 23-án hirdette ki, miután hirtelen több országban is kimutatták a majomhimlőt, amely addig csak néhány afrikai országban volt ismert. Döntését a WHO novemberben és idén februárban is fenntartotta. A nemzetközi egészségügyi vészhelyzet kihirdetése - vagy megszüntetése - nem jár azonnali következményekkel. Ezzel a riasztási szinttel a WHO csupán a kormányok figyelmét akarja felhívni a fenyegetésre, de az országok maguk döntenek arról, hogy milyen intézkedéseket hoznak.

majomhimlő
Magyarországon is találtak majomhimlős esetet tavaly októberben / Képünk csak illusztráció

A betegséget a majomhimlővírus okozza. A legfeltűnőbb tünete a bőrelváltozás, amely az intim testrészek környékén is előfordulhat. A WHO szerint az elmúlt időszakban regisztrált fertőzöttek 96,5 százaléka férfi, többségük 18 és 44 év közötti. Világszerte több mint 87 ezer esetet regisztráltak. Bár az esetszám az utóbbi időben jelentősen apadni kezdett, a WHO-t aggasztja, hogy a vírus ismét feltűnhet egyes régiókban, valamint amiatt is, hogy bizonyos országokban továbbra is terjed a kór, amely ellen van védőoltás.

Az Egészségügyi Világszervezet időközben már nem majomhimlőnek, hanem mpoxnak nevezi a betegséget, miután annak mindössze annyi köze van a majmokhoz, hogy először náluk mutatták ki a vírust.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyarországon is diagnosztizálták egy 26 éves férfinál a majomhimlőt tavaly novemberben. Őt otthonában elkülönítve tartották a felépüléséig, azonban kórházi ellátásra nem szorult. Vele együtt összesen 80 esetre növekedett a tavalyi évben dokumentált megbetegedések száma. A majomhimlő elleni védőoltás pedig Magyarországon is elérhető, ennek felvételéhez további információt a Nemzeti Népegészségügyi Központ weboldalát találhattok.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei