Felépülés

Nyakfájásra panaszkodott, kómába esett az édesanya

LA

2023. május 26. péntek 20:30

A nő minden erejével a gyógyulásért küzd.

olyan hétköznapinak tűnő tünetekkel kezdődött egy édesanya kálváriája, mint fáradtság és nyakfájdalom, végül azonban kómába esett és le is bénult. 2021 decemberében az angliai Rotherham váosában élő 43 éves Kate Green éppen hétéves kisfiát, Stanley-t vitte úszni, amikor hirtelen kimerültség érzése lett úrrá rajta. Miután hazatért, erős fájdalmat érzett a nyakában. Férje, Adam már sejtette, hogy nagy a baj. Sajnos igaza lett: hamarosan romlott a nő állapota.

Kate Green, GoFundMe
Kate végül kómába is esett Fotó: GoFundMe

Néhány perc múlva már nem tudtam mozgatni a karomat és a lábamat, nem tudtam beszélni, és nehezemre esett lélegezni is

– mesélte az édesanya a Yorkshire Live-nak. A mentők gyorsan kórházba szállították, ahol a következő öt hónapot töltötte. Kiderült, hogy sztrókot kapott, amitől bevérzett az agya, és éber kómába esett – ébren volt, de képtelen volt kommunikálni.

– Kómában voltam, mindenhol csövek lógtak, amikor felébredtem. Egyáltalán nem tudtam megmozdulni emlékezett vissza az anyuka, aki nem maga miatt, hanem kisfiáért aggódott. – Egy hétéves gyereknek elég nehéz ezt feldolgozni. Sokáig azt hitte, hogy az ő hibája volt, ami történt. 

Bár a felépülése időbe telt, az asszony pozitívan értékeli az eddig elért eredményeket.

A célom jelenleg az, hogy egyedül is képes legyek sétálni a ház körül. Most úgy érzem, hogy ez már karnyújtásnyira van. Most már látom, hogy a dolgok egyre jobbak, erősebbnek érzem magam. Azt hiszem, jó úton haladok.

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/sHm-Sq0css_a5pAAEMWsfKP1-PWnIrOx0Md-8qqy-4k/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkNDVhMjFhNmI3YzRjOTA4NGExMTlmOTBjYWQyNGRh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

19 évesen kapott sztrókot Zsolt, hihetetlen, most mire készül

Sokan hiszik, hogy a szélütés csak az időseket érinti.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511079_auto_resized.jpg
origo.hu

A FIFA megőrült: hat ország rendezi a 2030-as focivébét!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20335_resized.jpg?avcount=1696446311
origo.hu

Zuglóban akart robbantani egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507469_auto_resized.jpg
life.hu

Brad Pitt és Ines de Ramon szerelmesebbek, mint valaha — Már egy éve vannak együtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507276_auto_resized.jpg
vg.hu

Nobel-díj: megemelték a pénzjutalmat - ennyit kap Karikó Katalin és Krausz Ferenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508025_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2023. október 4.: a Szűznél valaki próbálkozik, a Baknak igazságot kell tenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20336_resized.jpg?avcount=1696446311
origo.hu

A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508924_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez az őrangyal vigyáz ránk október 4. és 8. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696446311
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696446311
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya