Madeleine McCann ügye már hosszú ideje húzódik, ám ez idő alatt nem talált megnyugtató magyarázatot a rendőrség. A kislánynak mindössze háromévesen veszett nyoma, 2007. május 3-án családja Praia da Luzban lévő szállodaszobájából.
Szülei, Kate és Gerry McCann egy szívszaggató közleményt tettek közzé, ugyanis idén május 12-én volt a 20. születésnapja. A Facebook-bejegyzésben abbeli reményüket fejezték ki, hogy egy napon újra láthatják még gyermeküket.
- Boldog születésnapot Madeleine! Szeretünk és várunk téged. Még mindig nagyon hiányzol, soha nem adjuk fel a reményt, hogy megtaláljunk – írták a kislány egyik fotójához.
Az összetört szívű családja egyébként egy összejövetelt is szervezett, amin megünnepelték Maddie születésnapját.
A 45 éves Christian B. jelenleg hétéves büntetését tölti Németországban egy nyugdíjas megerőszakolása miatt Praia da Luzban, ugyanabban a portugáliai régióban, ahol Maddie eltűnt.
A nyomozás során feltárt bizonyítékok alapján három súlyos nemi erőszakkal és két gyermekekkel szembeni szexuális visszaéléssel kapcsolatos bűncselekménnyel vádolták meg, amelyeket állítólag Portugáliában követtek el a lány eltűnése idején. Ezeket a vádakat a braunschweigi bíróság most ejtette, de úgy vélik, hogy egy másik német bíróság átveheti az ügyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.