Megkapta a legmagasabb, ISO 20121 fenntarthatósági minősítést a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság fenntarthatósági programja, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) világversenyeinek történetében elsőként.
A szervezőbizottság vasárnapi beszámolója alapján a hazai munkaerő, az észszerű költségvetés, a csökkentett szén-dioxid- és hulladékkibocsátás, a rendezvény helyszínének megóvása áll a cselekvési program központjában.
A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság fenntarthatósági kezdeményezései jó példát mutatnak arra, hogy hogyan kell a sportnak tennie a klímaváltozás ellen
- írja a The Sustainability Report nevű nemzetközi szaklap.
Kiemelik, hogy a vb helyszínén és a városban több ezer fát ültetnek a szervezők, amelyek hűtik a városi környezetet és frissítik a levegőt. Elismerést váltott ki, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ nyitott, mindenki számára elérhető szabadidőparkja jelentősen bővíti a budapestiek és a városba látogatók sportolási és kikapcsolódás lehetőségeit, ráadásul egy olyan területen, a Duna partján, ahol korábban szennyező ipari tevékenység zajlott és ezt sikerült teljesen megszüntetni.
"Fontos része a vb fenntarthatósági programjának a közlekedés, hogy a vb-re érkező 400 ezer szurkoló minél nagyobb arányban tömegközlekedéssel és egyéb, környezetbarát módon érkezzen a helyszínre. Ennek érdekében vezette be a MÁV-Volán csoport a VB2023 jegyeket, amelyekkel Magyarország minden pontjáról oda-vissza 2023 forintért lehet eljutni vonattal, vagy busszal a világbajnokság idején Budapestre" - áll a közleményben.
Ugyancsak a program részét képezik a vb egészségmegőrző és szemléletformáló programjai, így a Hétköznapi hős program, amely kedvezményes jegyekkel és hirdetésekkel ösztönzi az embereket arra, hogy sportoljanak és kezdjenek egészségesebben élni, valamint a Sulihős program, amely iskolásokkal ismerteti meg az atlétikát. Mint írják, "mindkét program célja, hogy az arra leginkább fogékony közönségnek megmutassa a vb csodáját, az atlétika szuperhőseit és ez az inspiráció egy életre szóljon."
Eddig 77 országból 180 ezer jegyet vásároltak eddig a nézők Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére, melyet augusztus 19. és 27. között rendeznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.