Még a rendőrök is elsírták magukat: borzalmas állapotban találtak rá a két és fél éves halott kisfiúra Csepregen

halálra éheztette
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 12. 15:30
Elképesztő kínok között halt meg a két és fél éves kisfiú.
P. E.

Éhezett, beteg volt és a saját ürülékében kellett feküdnie egy két és fél éves kisgyereknek, akit bántalmaztak, majd hagytak meghalni saját szülei. A gyerek csontjai kilátszódtak, a pelenkáját szinte sosem cserélték, a teste tele volt zúzódásokkal. Csütörtökön a bíróságon folytatódott a szülök ügye.

TV2

Vezetőszáron, egymás után vitték a szombathelyi bíróságra azokat a szülőket, akiket azzal vádolnak, hogy kegyetlenül bántak gyerekeikkel, két és féléves kisfiukat pedig hagyták meghalni fertőző tüdőgyulladásban. Az ügyben csütörtökön tartottak előkészítő ülést.

A szülők borzalmas, embertelen körülmények között nevelték a gyerekeiket. Csaknem halálra éheztették őket. Egy szobában, saját ürülékükben feküdtek. Ráadásul többször bántalmazták is a gyerekeket.

A meghalt kisfiú csontjai kiálltak, testén rengeteg sérülés volt. A szülők egy olyan ágyban altatták, amiből többször kiesett. Sőt hagyták, hogy a kisfiú a szoba hideg padlózatán, egy pelenkában, ruhanemű nélkül órákig feküdjön.

A két és féléves kisfiú borzasztó kínok között halt meg. Alultáplált volt, és súlyos tüdőgyulladása miatt sem vitték orvoshoz, így a gyerek a szobában megfulladt.

A tragédia még tavaly februárban történt, most a bíróságon az anya beismerte bűnösségét, az apa viszont tagadta, ezért az ügyben tárgyalást fognak tartani. A kegyetlen szülők akár életfogytiglani börtönt is kaphatnak.

A gyerekek nagymamája korábban nyilatkozott a Tényeknek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.