Ukrajna

Karácsony Gergely egyértelműen elkötelezte magát a háború mellett

Bors

2023. május 26. péntek 12:35

Szerinte hadban állunk Oroszországgal.

Döbbenetes kijelentést tett Karácsony Gergely. Egyértelműen kijelentette, hogy Magyarország háborúban áll Oroszországgal!

Tehát megint bebizonyosodott, hogy a dollárbaloldal Magyarország háborús részvételét magától értetődőnek tekinti. 

Ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba és feladja békepárti álláspontját. Korábban Karácsony párttársa, Tordai Bence is többször követelte a fegyverszállítások megindítását Ukrajnába, ahogy több baloldali képviselő is – írja a Ripost.

Orbán Viktor kormányfő korábban egyértelműen kijelentette: nemet mond a migrációra, a genderre, és nemet mond a háborúra is. A miniszterelnök kijelentését ezt követően élesen támadták Brüsszelből, és Gyurcsányék ahogy ez már magától értetődő megint a brüsszeli utasításokat követik.

Éppen  háborúban állunk azzal az országgal, amely beszállítója volt ennek a metrókocsi-beszerzésnek, tehát ők szankciós listán vannak és nagyon nehéz bármilyen jogunkat érvényesíteni...

– mindezt Karácsony Gergely, a Gyurcsány Ferenc parancsait végrehajtó főpolgármester mondta szerdán az ATV-ben gátlástalan háborúpártisággal.

Karácsony Gyurcsány utasítására háborúpárti álláspontot képvisel  Fotó: Nagy Zoltán

Mindezzel kapcsolatban legújabb videójában Apáti Bence felidézte:

– A főpolgármester kerek-perec kimondta, amit a dollárbaloldalról már eddig is tudtunk. Az ő vágyuk, hogy háborúzzunk, az ő céljuk, hogy belerángassák Magyarországot a háborúba. Apáti szerint ezzel fekszenek és ezzel kelnek, ezt harsogják mindenhol. Az utcán a plakátokon, Brüsszelben és Budapesten, ezt szajkózzák a Soros-szervezeteik és ezt mantrázzák a politikusaik is. Most például Karácsony Gergely. Háború, fegyverek, vérontás. Ők ebben érdekeltek – tette hozzá.

– De mi, magyarok ebből nem kérünk! Ez már nem játék, ez az életünkről szól. Üzenjük meg mindannyian a dollárbaloldalnak; nem kérünk a háborús pokolból, nemet mondunk a fegyvercsörgésre, helyette a békét és a biztonságot választjuk. Elég volt a Karácsony-féle háborús uszítókból! – hangzott el a videóban.

Apáti szerint ezzel fekszenek és ezzel kelnek, ezt harsogják mindenhol. Az utcán a plakátokon, Brüsszelben és Budapesten, ezt szajkózzák a Soros-szervezeteik és ezt mantrázzák a politikusaik is. Most például Karácsony Gergely. 

Háború, fegyverek, vérontás. Ők ebben érdekeltek

 – tette hozzá.

Régóta tudjuk, hogy a baloldal a háború pártján áll” – jelentette ki Hollik István, felidézve: a baloldal több képviselője többször is megerősítette, hogy fegyvereket vagy akár katonákat is küldenének az ukrajnai háborúba. Hozzátette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester most ennél is tovább ment: azt mondta, hogy Magyarország már hadban is áll.

Ne legyen kétségünk, hogy ha ők kormányoznának, ez valóban így is lenne” – fogalmazott a kommunikációs igazgató. Aláhúzta: ez rendkívüli módon veszélyeztetné Magyarország békéjét és a magyar emberek biztonságát.

Ezért a Fidesz figyelemfelhívó kampányt indít, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont – közölte.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510698_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO kezdett üldözni egy repülőgépet, ami perceken belül nyomtalanul eltűnt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20335_resized.jpg?avcount=1696446017
origo.hu

Zuglóban akart robbantani egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509667_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Le fog esni az állad Bodrogi Gyula vagány sportkocsijától, ezt látnod kell – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508167_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509180_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyászában szóltak be neki: Tajtékzott a dühtől Árpa Attila

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511334_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Számos négylábút mentettek meg idén a somogyi tűzoltók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20336_resized.jpg?avcount=1696446017
origo.hu

A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508027_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A belsőségek gyógyították meg az egykori vegánt: hiába evett zöldségeket, betegnek érezte magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696446017
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696446017
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya