Ezekről mond most le az emberek 80 százaléka, hogy enyhítsen a nehézségeken

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 22. 17:25
A megkérdezettek 88 százaléka csak a legfontosabb kiadásokra költ, 80 százalék pedig kevesebbet ad ki szórakozásra, szabadidőre, és lemond az utazásról.
MTI

A Mastercard kutatása szerint a bankkártya a legnépszerűbb fizetési eszköz, a megkérdezettek 60 százaléka naponta fizet bankkártyával a boltokban; a kártyát egyáltalán nem használók aránya mindössze 4 százalék - közölte a fizetés- és biztonságtechnológiai cég az MTI-nek eljuttatott közleményében hétfőn.

A cég felmérése szerint a megkérdezettek átlagosan havi 11-12 alkalommal használják kártyájukat bolti fizetésre.

A bankkártyáról a kényelem 75 százaléknak, a gyorsaság 74 százaléknak jut eszébe, miközben a mobilfizetésnél ez az arány 39 és 44 százalék. A készpénz csak a harmadik lett a kényelem - 30 százalék - és a gyorsaság - 42 százalék - szempontjából.

Egyetlen olyan szempont volt, amelyben a készpénz végzett az első helyen: 57 százalék szerint a kereskedők szívesen fogadják, mint fizetési eszközt; itt a kártya 50 százalékos aránnyal a második lett.

A kutatás alapján a megkérdezettek 83 százaléka vásárolt valamit online az előző hat hónapban, ami 5 százalékpontos visszaesés a járvány alatti lezárások időszakához képest, és növekedés a tavalyi 81 százalékhoz képest. A válaszadók 32 százaléka vásárol legalább két-három hetente a neten.

A fizetéseknél online vásárláskor is a kártya a legnépszerűbb opció: a vásárlók 65 százaléka fizet online bankkártyával, 49 százaléka az utánvétes kártyával, 45 százalék készpénzes utánvéttel.

A külföldi kártyahasználat népszerűsége tovább nőtt: 92 százalék vitte magával és 74 százalék használta is a bankkártyáját az utazás során, ami 4 százalékos növekedés egy év alatt, öt éves viszonylatban pedig 13 százalékos.

Az adatok szerint a bolti azonnali átutalásokat kevesen használják: a megkérdezettek 14 százaléka fizetett többször is így, és 9 százalék próbálta ki ezt a fizetési módot egyszer.

A QR kódos fizetést a megkérdezettek 41 százaléka nem választaná a bolti fizetésnél, 27 százalék csak akkor fizetne így, ha a kártyás fizetés nem lenne elérhető, 14 százalék pedig akkor, ha a kereskedőnek ez lenne a kérése.

A kutatásban részt vevők 44 százaléka kijön a keresetéből, de a nagyobb kiadásokat meg kell fontolnia; ez 5 százalékos csökkenés az előző évhez képest. Közben pedig 3 százalékkal nőtt azok aránya - 31 százalékra -, akiknek a jövedelme épp csak elegendő a mindennapi életre, míg 4 százalékkal nőtt azoké - 11 százalékra -, akik nem jönnek ki a havi keretükből.

Arra, hogy miként próbálnak a nehézségeken enyhíteni, a megkérdezettek 88 százaléka válaszolt azzal, hogy csak a legfontosabb kiadásokra költenek, 80 százalék kevesebbet költ szórakozásra, szabadidőre, lemond az utazásról.

A fizetési szolgáltató megbízásából a kutatást a Free Association végezte a 18-65 év közötti, bankszámlával rendelkező városi lakosság körében; a kutatás reprezentatív.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.