„Csodában reménykedtem” – 11 éves ártatlan lányát gyászolja Anna

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 12. 20:00
Tragédiába torkollott a kisgyerekek játéka. Már az orvosok sem tudtak segíteni a kómába esett kislányon.
K.C.

Az utolsó pillanatig reménykedett kislánya felépülésében egy édesanya. Az összetört szívű Anna Winiarska megtörténten nyilatkozott mindössze 11 éves lánya balesetéről.

gyász, gyertya, pexels
Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

A Lengyelországban élő Liliana Skrezyna a barátaival játszott, amikor közösen úgy döntöttek, hogy megmásszák a kaput. Egy váratlan pillanatban azonban Liliana megcsúszott, lezuhant a földre, a kapu pedig egyenesen rádőlt és összezúzta. Barátai azonnal segítségért rohantak, a felnőttek pedig riasztották a mentősöket.

Az orvosok igyekeztek mindent megtenni, hogy megmentsék az életét. Édesanyja éjt-nappallá téve virrasztott gyönyörű kislánya kórházi ágya mellett. Néhány nappal később azonban Liliana feladta az életéért folytatott küzdelmet.

- Kimentem a mosdóba, rosszul lettem és elájultam. Végig arra vártam, hogy felébredjen. Úgy nézett ki, mintha aludna. A feje nem volt összetörve, a teste meleg volt. Csak egy monoklija volt – kezdte az édesanya, majd hozzátette: - Reménykedtem a csodában. Újra megöleltem és megcsókoltam.

Az édesanyának ahelyett, hogy gyermeke jövőjét kellene megterveznie, a temetéséről kellett gondoskodnia. Liliana búcsúztatóján a családtagok, a barátok, a tanárok és az osztálytársak is részt vettek május 10-én került sor.

Az iskola belső vizsgálatot indított a tragédia kapcsán. A beszámolók szerint az ügyészek fontolgatják, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emelnek.

(VIA)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.