Újra eltűnt a 13 éves Kitti: budapesti kórházban ápolták

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 22. 12:45
A budapesti lányt már korábban is eltűntként kereste a rendőrség.
sv

A rendőrség ismét nagy erőkkel keresi a 13 éves Kittit. Mint arról már beszámoltunk, Kitti először március 30-án tűnt el. Ekkor a gyermekotthonból szökött meg, és a hatóság emberei mindent megtettek, hogy mihamarabb előkerítsék. Szerencsére épségben bukkantak a nyomára, most azonban újból megtörtént a baj

Szíréna, rendőrség,
A rendőrök nagy erőkkel keresik a gyereket. Fotó: Pixabay

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitányság 01160-157/85/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kernya Kitti Amina ügyében. Ennek oka az, hogy a kislány ismét eltűnt (sejthetően megszökött). Most azonban nem a gyermekotthont hagyta maga mögött, hanem egy kórházat.

 

Kittit egy XIV. kerültei kórházban ápolták éppen, 2023. április 21-én azonban ismeretlen helyre távozott, a rendőrük pedig azóta is keresik. A kislány körülbelül 160 cm magas, hosszú, festett vörös haja van, amely oldalt felnyírt. Szeme barna.

 

A rendőrök arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben látták a kislányt, azonnal jelezzék. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a 13 éves lány tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

A fotót Kittiről IDE kattintva lehet megtekinteni. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.