Soros-aktivista szervezte a hétfői sztrájkot

sztrájk
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 24. 17:22 / FRISSÍTÉS: 2023. április 24. 17:24
Horgas Péter neve több emlékezetes ügy kapcsán került már elő.
Bors

Nincs sok köze a tanárokhoz és az oktatáshoz a hétfő reggeli baloldali akciónak – írja a Ripost. Április 24-én reggel ugyanis előre be nem jelentett ülősztrájkot tartottak a Belügyminisztériumnál – ahogy lenni szokott – baloldali politikusok részvételével. A Gyurcsány-párt és szinte valamennyi tagozata egy-két emberével részt vett rajta. Az akció szervezőjének és felszólalójának, Horgas Péternek semmi köze az oktatáshoz, egy Soros-hálózathoz kötődő politikai aktivista, aki mérsékelten sikeres színházi pályáját otthagyva politikai akciókat kezdett szervezni. A tanárok ügye megint csak ürügy a baloldalnak az újabb botrányokhoz. De nézzük, ki is Horgas Péter?

 

Horgas Péter baloldali aktivista, a Soros-féle Főnix Mozgalom alapítója, akire mindig lehet számítani, ha egy kormányellenes demonstrációról van szó. Így volt ez hétfőn is, amikor a dollárbaloldal politikusaival ismertette a baloldal és a Soros-féle álcivilek követeléseit. Horgas egyébként nem tanár, még csak tanári végzettségéről sem tudni.

Horgas a színházvilágban díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott, sőt, az MSZP-SZDSZ-kormány idején, 2003-ban Jordán Tamás egy rövid időre odavette az akkori Nemzeti Színházba, úgynevezett kreatív igazgatónak. A Gyurcsány-korszakban több kisebb társulat tervezője volt, egyre mérsékeltebb sikerrel. A Gyurcsány-Bajnai-kormány bukása után megpróbálta megpályázni a József Attila Színházat, sikertelenül. 2010 után fő elfoglaltsága a kormányellenes tüntetések szervezése és persze, az ottani szereplés.

2018-ban cégével megalapította a Soros-hálózathoz kötődő Főnix Mozgalmat, amivel szintén számos baloldali demonstráció szervezésében vesz részt. A mozgalomban több volt SZDSZ-es, illetve a párthoz köthető szereplő található. Aktivitását Karácsony Gergelyék úgy hálálták meg, hogy a szexuális zaklatásos Gothár-botrány árnyékában pozíciót kapott az ellenzéki politizálásból élő Katona József Színházban.

Horgas Péter – aktív Soros-emberként – mindig a számukra hasznosnak tűnő ügyekben provokálta a kormányt. Migránsügyben is természetesen kiszolgálta a Soros-világ érdekeit. Sok közös akcióban vett részt két másik, a kulturális világból kiszorult baloldali, Soros-közeli emberrel: Schilling Árpáddal és Gulyás Mártonnal. Felszólalt a Soros-hálózat szervezte, gyöngyöspatai kártérítésekkel kapcsolatos tüntetésen, de a Tanítanék Mozgalommal is akciózott közösen.

Horgashoz kapcsolódik, hogy az utolsó utáni pillanatban megtámadták a koronavírus-törvényt, néhány nappal a járvány kitörése után, azaz 2020 márciusában. Ezzel megpróbálták akadályozni a járvány elleni védekezést. Az akcióban Soroshoz köthető személyek sora vett részt, Horgas mellett például Majtényi László is.
De szintén Horgas Péter volt az, aki a Nemzeti Nyomozóiroda előtt cirkuszolt 2018-ban egy jogszerűen lezárt nyomozás ellen – írja a Ripost.

 

Hogy mennyire volt „civil” a hétfő reggeli, be nem jelentett akció, mutatja, hogy az alig ötven ember között kik voltak ott: Orosz Anna és Tóth Endre a Gyurcsány-párt ifjúsági tagozatától (mindketten országgyűlési képviselők); Tordai Bence és Szabó Tímea, a Karácsony-párt két botránypolitikusa; Hegedűs Andrea és Varga Ferenc, ők az anyapártot, vagyis a Gyurcsány-pártot képviselték; de eljött az MSZP elnöke és a Jobbikból Potocskáné is. Valamennyien országgyűlési képviselők...

 

A politikai akcióról egyébként a dollármédia képviselői – élén a volt indexesek blogjával, a Telexszel és a 444 nevű Soros-bloggal – természetesen lelkesen számoltak be.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.