Gyász

Egy hónap boldogság adatott meg neki: esküvője után ragadta el a gyilkos kór az asszonyt

Létrehozva: 2023.04.24.

Amikor kimondta az igent, még nem is sejtette, hogy szervezetében már ott van a kegyetlen betegség, ami hamarosan mindent elragad tőle.

Az élet néha rendkívül kegyetlen forgatókönyvet ír: adott egy nő, aki hosszú évek párkeresése után ismét rátalál gyerekkori szerelmére. Úgy döntenek, összekötik az életüket. Kimondják a boldogító igent, majd egyetlen hónappal később az orvosok közlik a mindent sárba tipró hírt: a nő halálos beteg, alighanem csak hónapjai vannak hátra

Kim Barrington-Hines, GoFundMe
Amikor Kim oltár elé állt, már csak néhány rövidke hónap volt hátra az életéből, ezt azonban akkor még senki nem is sejtette  Fotó: GoFundMe

A brit Kim Barrington-Hines mindössze 16 volt, amikor először megismerte későbbi férjét, Steven Boydot. A pár akkor pár hónapot járt együtt, az élet azonban másfelé sodorta őket. Csak jóval később, három évtized elteltével találkoztak újra, ekkor azonban már érezték: igenis megérdemelnek egy második esélyt. És milyen jól döntöttek: boldogok voltak egymás mellett, és közösen átvészeltek egy komoly megpróbáltatást is, amikor Kimnél 2014-ben mellrákot diagnosztizáltak. A tumort sikerült idejében észrevenni, így a Swanwick településén élő nő felépült. Steven végül 2020 karácsonyán kérte meg Kim kezét, 2021 júliusában pedig kimondták a boldogító igent.

Egyetlen hónapot lehettek boldogok

Sajnos azonban egyetlen röpke hónap boldogság adatott meg a párnak férjként és feleségként, miután az orvosok észrevettek egy daganatot Kim gerincén, ami ráadásul már igen kiterjedt volt. Nem tehettek semmit. A friss házas nő 2021. szeptember 23-án agyvérzést kapott, egy nappal később, 56 éves korában pedig elhunyt.

Szerettei most online adománygyűjtéssel terveznek megemlékezni Kimről. A befolyt összeget az az osztály kapja, ahol élete utolsó heteiben kezelték – írja a Mirror.

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/tvZ4Vu8MP2cdunfwbQe8n-hDLEozlFnfUwccnaNy0IM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y0NWFiNjg4NmExMjQ4Nzc4NDBhMGQwN2JmYmU5ZmQz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kislánya szemét nézve jött rá az anya, hogy nagy a baj

Egyetlen apró jel árulkodott arról, hogy mi lehet a baj.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor