Hajtóvadászat indult: megpróbálta elrejteni áldozatát és kerékpárját a cserbenhagyó gázoló

kerékpáros
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 04. 17:00
Cserepes Erika jelenleg kómában van, mert kerékpározás közben elütötték Bajcsnál, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a gázoló. A fiatal nő kezén, lábán, és a csípőjén is törések vannak, illetve eltört az álkapcsa és megsérült a tüdeje is.
Kurkstein J.

Szinte forrnak az indulatok a hazánkkal szomszédos Szlovákiában, ahol egy cserbenhagyásos gázolás borzolta a kedélyeket. Egy igazi közéleti személyiséget, az érsekújvári Cserepes Erikát ért baleset, aki többek között a városában a kerékpáros egyesület frontembere. A 36 éves nő egyik sporttársát és régi ismerősét, a komáromi Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület elnökét, Bujna Zoltánt szólaltatta meg a Ripost.

A hatóság a Facebook oldalán tett közzé fotókat a baleset helyszínéről, ahol Erika kerékpárját is megtalálták Fotó: Szlovák Rendőrség

"Ezt a lányt mindenki szereti és ő mindig is csak adni akart másoknak"

- Sosem felejtem az első találkozást Erikával, egy kerékpárgyárban dolgoztam, amikor a kollégám a bolti részlegből azzal hívott ki az irodából, hogy itt egy fiatal lány, akinek olyan kérdései vannak, amire ő nem tud válaszolni. Lényegében azóta része az életemnek Erika, ez 15 évvel ezelőtt volt.

Az egész eset, ami vele történt sokként ért, azt hittem az ismerőseim akarnak megviccelni.

- idézte fel Bujna Zoltán a történteket, aki arról is beszélt, hogy a drótszamarasok között villámként terjedt szét sporttársuk balesetének hírre, ami aztán a szlovák médiában is bombaként robbant és komoly érzelmeket váltott ki az emberekből. 

Ezt a lányt mindenki szereti és ő mindig is csak adni akart másoknak. Sokat elárul róla, hogy évek óta önkéntesként segít a Bátor Táborban, miközben a sportot, a mozgást népszerűsíti és műveli is, valóságos hős

- fejtette ki a komáromi sportember, aki arról is informált, hogy az elgázolt nő jelenleg kómában van, azonban jó hír, hogy a gerince nem sérült, ezzel szemben gégemetszést kellett nála végezni, mert az állkapcsa is sérült. Ezen felül a kezén, a lábán, és a csípőjén is törések vannak, illetve megsérült a tűdeje és kedden(április 4.) fogják az orvosok megpróbálni felébreszteni. 

Zoltán és Erika kerékpáros túra közben Fotó: Bujna Zoltán

Hajtóvadászat indult a cserbenhagyó ellen 

A gázoló járművének visszapillantó tükre letört miután Erikát elsodorta és ezt a rendőrség megtalálta a helyszínelésnél, tudatta Renáta Cuháková Szlovák Rendőrség nyitrai kerületi szóvivője, aki elmondta, hogy az alkatrészből megállapítható, hogy egy fehér Citroënt furgon vagy egy Peugeot Boxert vezetett a cserbenhagyó.

A felvidéki kerékpáros esemény, a Csárda túra közösségi portálján azt firtatják, hogy ha a gázoló megáll és nem mulasztja el a segítség nyújtást, akkor Erika sokkal jobb állapotban lenne és nem kéne az életéért aggódni, illetve a Paraméter információi szerint, a gázoló nem csak elhajtott tette után, de Erikát, illetve a kerékpárját is az árokba cipelhette, kvázi el akarta tüntetni őket.

Erika a sport és mozgás szerelmese Fotó: Bujna Zoltán

- Én még nem is láttam ilyen indulatokat, ami Erika balesete, cserbenhagyása után robbant ki nálunk, sokan akarják, hogy megtalálják a gázolót és még többen szorítanak azért, hogy Erika felépüljön." 

Hatalmas küzdő ez a lány, sosem adja fel, egy igazi kemény csaj, remélem ezt a csatát is sikerrel megvívja.

- zárta mondandóját Bujna Zoltán, aki azt kérte, hogy bárki, aki a kérdéses estén arra felé autózott, járt, tartózkodott és látott valamit az jelezze a hatóságoknak.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.