Exkluzív riportok a Kossuth Rádióban a pápai látogatás magán- és protokoll helyszíneiről

Ferenc pápa
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 27. 12:41
Dalokkal és saját készítésű kézműves ajándékokkal várják a Vakok Boldog Batthyány–Strattmann László Otthonának lakói Ferenc pápát, aki magyarországi tartózkodása során szombat reggel érkezik az intézménybe. A katolikus otthonba látogatott el a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának stábja, hogy a hallgatók megismerhessék lakóinak mindennapi életét, továbbá bemutassák, miként készülnek a pápa érkezésére. A rádió A hely adásában a Sándor-palotába, az apostoli látogatás másik helyszínére kalauzolta a hallgatókat, bejárva azon helységeket, ahol a tervek szerint Ferenc pápa is tartózkodik majd.

Pénteken délelőtt látogat el a katolikus egyházfő a Sándor-palotába, ahol találkozik a köztársasági elnökkel. A hely stábját Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója kalauzolta végig a hivatalos protokoll útvonalon a Neptun-kúttal ékesített belső udvaron át a hivatalos fogadótermekig. Az adásból megtudható, hogy mi lesz a sorsa a kútba dobott érméknek, és kiderült az is, hogy a köztársasági elnök, korábbi vatikáni látogatásához hasonlóan, most is arra készül, hogy spanyolul beszélgessen Ferenc pápával. A hely adása a Sándor-palota elnevezéséről, érdekes és izgalmas tereiről, az épület átalakulásáról és történelméről szóló adás a műsor Médiaklikk-oldalán hallgatható újra.  

 

Szombaton reggel tesz magánlátogatást a pápa a Vakok Boldog Batthyány–Strattmann László Otthonában, ahol csaknem hetven gyermek és felnőtt lakik. Szinte valamennyien vakok vagy látássérültek, többségük értelmi vagy mozgásszervi fogyatékossággal él együtt, és sokan közülük állami gondozottak. A katolikus otthonban, ahol óvoda, általános iskola, gyermek- és lakóotthon, valamint foglalkoztató is működik, nagy a készülődés. A Kossuth Rádió családi magazinja bejárta az intézményt, dolgozói, lakói munkáján és életén keresztül bemutatva mindennapjaikat, amelynek középpontjában most a katolikus egyházfő érkezése áll. A pápa látogatása mindannyiunk életében rendkívüli esemény. Ferenc pápát dalokkal várják és kézműves tárgyakkal ajándékozzák meg. Az intézmény saját műhelyében – ahol a felnőttek szőnek, kosarat fonnak – nemez rózsafüzért készítenek Ferenc pápának. Az otthonban működő kórus dalokkal várja a katolikus egyházfőt, akinek áldásról, Jézusról szóló énekekkel készülnek, valamint a Legyetek jók, ha tudok című dalt is előadják majd. Ezen kívül nagy vágyuk, hogy latinul mondják el vele együtt a Miatyánk imádságot, mondta a Vendég a háznál című műsorban az otthon egyik lakója.

A családi magazinműsor végigjárta az intézményt, a fejlesztő- és tornatermeket, és ellátogatott a kápolnába is, ugyanis a gyerekek vallási és lelki nevelésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A teljes riport újrahallgatható a Médiaklikk-oldalon.

 

Így készül a közmédia Ferenc pápa látogatására

 

Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatásáról és az ahhoz kapcsolódó eseményekről kiemelt figyelemmel tudósít a közmédia. Dokumentumfilmekkel és egész napos műsorfolyammal várják a nézőket, a lelkipásztori látogatást pedig egyenes adásban közvetítik a közszolgálati csatornák. A katolikus egyházfő április 28-án érkezik Magyarországra. A legjelentősebb esemény az a szentmise lesz, amelyet az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren tart április 30-án, vasárnap délelőtt. A pápalátogatásról készülő valamennyi műsor elérhető lesz a közmédia online felületein is: a Médiaklikken és a Bizony, Isten! vallási YouTube-csatornán.

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntekről vasárnapig folyamatosan követhetitek a HírTV-n. Az előkészületekről és a Szentatya programjától minden részletet itt találtok:

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-hirtv-tobb-mint-20-oras-musorfolyammal-keszul-a-szentatya-apostoli-latogatasara-2566893 *

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.