
Igencsak aggasztó kijelentést tett a közelmúltban a sokak által csak élő Nostradamusként emlegetett brazil jövőlátó, Athos Salomé. A látnok, aki azt állítja, már több jóslata valóra vált Ukrajna orosz inváziójától kezdve a Covid-19-en át egészen a királynő 2022-es haláláig, most a mesterséges intelligencia terjedésében rejlő veszélyekre hívta fel a figyelmet, felidézve: a Tesla-vezér Elon Musk már 2014-ben arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek veszélyesebbek lehetnek az atomfegyvereknél is.
A tech-guru jelenleg is azt hangoztatja, hogy gátat kell szabni az MI-fejlesztésekek, legalább addig, amíg az ezt kordában tartó szabályozás meg nem születik. Alighanem ezen a véleményen van Salomé is, aki a tudomány és a technológia démonaira figyelmeztet.
– Kevesen tudják, de minden területnek, így a tudománynak és a technológiának is van démona. És ez a legfőbb baj a mesterséges intelligenciával, hogy az ismeretlennel kommunikál – magyarázta a jós a Daily Starnak, hozzátéve: a démon nem feltétlenül rossz, ugyanakkor nem is jó, azonban mindenképpen túlvilági lény, amivel nem árt vigyázni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.